Újpest: tárgyalnak a válogatott középpályás visszatéréséről – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.02.13. 10:31
Souleymane Diarra az Újpestben az egyik gólját a Ferencváros elleni, 2016-os, 3–3-as derbin szerezte (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az Újpest FC felvette a kapcsolatot korábbi játékosával, a 29 éves, kilencszeres mali válogatott Souleymane Diarrával. A Megyeri útra szerdán érkezhet több új játékos is.

 

Az Újpest FC-nél a múlt héten bejelentett, tavasszal bekövetkező tulajdonosváltás, illetve az azt követő edzőváltás (Nebojsa Vignjevics helyét Mészöly Géza vette át a kispadon) után a vezetőség – egyelőre még Roderick Duchatelet irányításával – gőzerővel dolgozik a csapat megerősítésén. Hétfőn már érkezett az elefántcsontparti középpályás, Aboubakar Keita és értesüléseink szerint szóba került a szintén belső középpályás, kilencszeres mali válogatott Souleymane Diarra visszatérése is, a klub már felvette a kapcsolatot a játékossal.

Diarra 2015-ben Marokkóból igazolt először Újpestre, két év alatt 50 tétmeccsen szerepelt a liláknál, hat gólt szerzett (és adott nyolc gólpasszt). Újpestről előbb kölcsönben, majd végleg a francia Lenshoz került, később játszott Törökországban is. Legutóbb a francia másodosztályú Guingamp-ban játszott, de nyár óta nincs klubja, szabadon igazolható.

Azt egyelőre nem tudni, vele hol tartanak az egyeztetések, mikorra zárulhat le az ügye. Szerdán, a hazai átigazolási időszak utolsó napján azonban több érkezőre is lehet számítani a Megyeri úton (szabadon igazolható játékos a határidő lejárta után is szerződtethető, ezért is húzódhat még Diarra ügye). Úgy tudjuk, védőt, középpályást és akár csatárt is igazolhat a csapat, de továbbra is erősen kérdéses, hogy a szurkolók által nagyon várt Sztefan Drazsics ügyében születik-e megegyezés a szerdai piaczárásig, már csak azért is, mert a csatár menedzsere a Nemzeti Sportnak kedden azt mondta, 99 százalék, hogy ügyfele nem vált klubot a télen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, AIK – Svédország, szabadon igazolhatóként), Davit Kobouri (grúz, Dinamo Tbliszi – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (Mezőkövesd), Souleymane Diarra (mali, szabadon igazolható)
Távozók: Oliver Jürgens (észt, DAC 1904 – Szlovákia), Lirim Kastrati (koszovói, Widzew Lódz – Lengyelország), Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország), Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor – Törökország)  
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (csíkszeredai kölcsön után Kozármisleny)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Gól nélküli döntetlennel zárult le a Paks öt mérkőzés óta tartó vereségsorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.07. 21:24

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31
Ezek is érdekelhetik