MK: Köszönöm Dzsudzsáknak, hogy átengedte a büntetőt, nagyon kellett nekem – Bárány

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 08:00
null
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Debreceni VSC a Ferencvárost fogadta, és izgalmas mérkőzésen, tizenegyesekkel a zöld-fehérek jutottak be a legjobb nyolc közé. Bár a Ferencváros szerzett vezetést, Abena kiállítása után egyenlített a DVSC. Újabb gól már nem esett, a tizenegyeseknél pedig Varga egy debreceni lövést kifogott, így nyert az FTC. A találkozó után a Loki gólját szerző Bárány Donát válaszolt a kérdésekre.

Bárány Donát köszönetnyilvánítással kezdte:

„Elsősorban megköszönném Dzsudzsák Balázsnak, hogy átengedte a büntetőt, nagyon kellett nekem és ő ezt tudja. Köszönöm szépen! Másodsorban nagyon nehéz. Tényleg azt érzem, hogy most másodjára vettük fel velük a kesztyűt, és ott voltunk végig, küzdöttünk, de valamiért nem akar sikerülni. Úgy gondolom, ezt valahol máshol visszaadja majd az élet. Nagyon sajnálom.”

Videónkban beszélgetünk arról, hogy mikor nyerhették volna meg a meccset; üvöltötte-e korábban 10 ezer ember a keresztnevét, mint most a gólja után, illetve a következő, Mezőkövesd elleni mérkőzés is szóba kerül, amit furcsamód kevesebb, mint 72 órával rendeznek a kupameccs után.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion. 10 371 néző. Vezette: Karakó Ferenc
DVSC: Megyeri – Baranyai (Loncsar, 66.), Dreskovics, Lagator, Manrique (Szuhodovszki, 66.) – Domingues (Bódi, 90.), Pellumbi (Romancsuk, 10.), Dzsudzsák, Ferenczi – Szécsi (Kocsis, a szünetben), Bárány (Batai, 114.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
FTC: Varga Á. – Makreckis, S. Mmaee (Botka, 74.), Abena, Ramírez – Loncar (Zachariassen, 59.), Besic (Maiga, 59.), Abu Fani – Szevikjan (Cissé, 48.), Pesics (Kodro, 91.), Ben Romdan (Marquinhos, 59.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Gólszerző: Bárány (80.), ill. Pesics (45+1. – 11-esből)
Kiállítva: Abena (46.)

 

Legfrissebb hírek

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
14 órája

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
19 órája

„Nem szeretek veszíteni, de a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót” – Keane a Kiel elleni edzőmeccs után

Labdarúgó NB I
22 órája

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10
Ezek is érdekelhetik