Mezőkövesd: „A következő meccsen be kell érnie a munkának az új edzővel, különben kiesünk”

N-P. T.N-P. T.
2024.02.24. 08:50
null
A labdarúgó NB I 22. fordulójának első meccsén az MTK Budapest hazai pályán 3–1-re legyőzte a Mezőkövesdet. A találkozó után Cseke Benjáminnal beszélgetett az NSO Tv stábja, aki a 150. NB I-es mérkőzésén lépett pályára, ráadásul góllal ünnepelte, de mégsem tudott örülni a jubileumnak.

Cseke Benjámin góljával még vezetett a Mezőkövesd az MTK ellen.

„Nagyon jól indult a meccs, ugye vezetést szereztünk, aztán sajnos nem rúgtuk meg a második és a harmadik gólt, pedig megvoltak a helyzeteink. Sajnos az első félidő vége előtt egyenlített az MTK, ez lélektanilag nem volt ránk jó hatással. A második félidőben volt egy rövidzárlatunk, ami gyakorlatilag el is döntötte a meccset.”

Videónkban beszélgetünk arról, tud-e örülni annak, hogy góllal ünnepelte a 150. NB I-es mérkőzését. Szóba kerül az öltözői hangulat; a közös munka az új edzővel, illetve az is, hogy hisznek-e még a bennmaradásban.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC 3–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1734 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Németh K. (45., 70.), Varju (72.), ill. Cseke (7.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
14 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47