DVSC: épülnek az afrikai kapcsolatok – nigériai tehetség érkezett

Vágólapra másolva!
2024.02.08. 11:24
Shedrach Kaye a DVSC-hez szerződött (Fotó: dvsc.hu)
A DVSC labdarúgócsapata a honlapján adta hírül, hogy tovább építi afrikai kapcsolatait, aminek eredményeképpen 18 éves nigériai szélsőt igazolt a klub.

 

 

„Továbbra is szoros az együttműködés a DVSC és a klub afrikai kapcsolatai között. Ennek keretein belül a DVSC vezető játékosmegfigyelője, Gulácsi Bence több alkalommal is részt tudott venni Nigériában szervezett scouting programokon – írja a dvsc.hu. – Ezek során több helyi klub mérkőzéseit is meglátogatta, rengeteg egyeztetést folytatott, a DVSC számára legérdekesebb labdarúgók pedig meghívót kaptak próbajátékra Debrecenbe.”

Ezen stratégia keretében a DVSC már korábban szerződést kötött a 19 éves David Nwachukwuval, aki a tavaszt kölcsönben az NB II-es BVSC-nél tölti. Ezúttal pedig egy 18 esztendős, ugyancsak nigériai tehetség, Shedrach Kaye érkezett a klubhoz, aki tavasszal az NB III-as DVSC II-ben bizonyíthat, mellyel már tavaly januárban és júliusban is együtt készült, míg korábban hazájában a Yobo FC-ben és a Mavlon FC-ben szerepelt.

A próbajáték során gyorsaságával, agresszivitásával és gólérzékenységével is felhívta magára a figyelmet és mivel nemrég betöltötte a 18. életévét, ebben az átigazolási időszakban vált szerződtethetővé. Az együttműködés folytatódik, köszönhetően a vendéglátók kedvességének és a két fél közötti korrekt kapcsolatnak. A DVSC továbbra is több kontinensen figyeli a tehetségeket”– teszi hozzá a dvsc.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Jorgo Pëllumbi (albán, NK Varazdin – Horvátország), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE), Thor Úlfarsson (izlandi, Houston Dynamo – Egyesült Államok), Shedrach Kaye (nigériai, szabadon igazolható tavasszal a DVSC II-ben játszhat)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Batai Tamás
Kiszemeltek: –
Távozók: Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Marko Milosevics (szerb, Borac Banja Luka – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Rácz Balázs (kozármislenyi kölcsön után Pécsi MFC)
Kölcsönbe távozók: Andrija Majdevac (szerb, Napredak – Szerbia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

 

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
13 órája

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45
Ezek is érdekelhetik