NB I: a Juventus utánpótlását is megjárta, most Kisvárdára igazolt a horvát csatár – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 22:36
Juventust is megjárt horvát csatárt szerződtetett a Kisvárda – a klub már be is mutatta (Fotó: Kisvárda)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda kedd este jelentette be hivatalos oldalán, hogy 26 esztendős horvát csatárt szerződtetett, Andrija Filipovicot.

 

Andrija Filipovic fiatalon a Juventus utánpótlásában töltött el másfél évet, játszott a Speziánál, majd Horvátországban, Hollandiában és Albániában is megfordult, az előző két idényt pedig Kazahsztánban töltötte. Most Kisvárdára szerződött, kedden pedig be is mutatták.

Nem volt könnyű a távoli Kazahsztánban a számomra, nyitott voltam a váltásra, és gyorsan kellett döntenem, hogy elfogadom-e a Kisvárda megkeresését. Egyelőre nem sokat tudok a magyar bajnokságról és az új csapatomról, de biztos vagyok benne, hogy mire kezdődik a szezon, mindennel képben leszek. A személyes céljaim arra vonatkoznak, hogy a gólszerzés és az asszisztok terén ott folytassam, ahol Kazahsztánban abbahagytam” – mondta a háromszoros U-válogatott támadó.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Andrija Filipovic (horvát, Aktobe – Kazahsztán), Bernardo Matic (horvát, Ordabaszi – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Artur Kozacsuk (ukrán-magyar), Borisz Ponomarenko (ukrán-magyar), Nazar Ponomarenko (ukrán-magyar)
Kiszemeltek: –
Távozók: Mihajlo Hotra (ukrán, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Czérna Erik (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:45

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 09:07

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:29

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 13:43

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27
Ezek is érdekelhetik