Messi csapattársa Fehérváron folytatja – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 22:29
Argentin játékost szerződtetett a Fehérvár (Fotó: fehervarfc.hu)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Fehérváron folytatja pályafutását Lionel Messi csapattársa, Nicolás Stefanelli.

 

Lapunk már kedden úgy értesült, az Inter Miami 29 éves argentin támadója megérkezett Magyarországra, hogy szerdán átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. A Fehérvár az esti órákban be is jelentette az átigazolását, azt azonban nem közölte, mennyi időre szól a megállapodása.

Érdekesség, hogy Stefanelli a svéd AIK-ban együtt dolgozott a fehérváriak mostani vezetőedzőjével, Bartosz Grzelakkal. A miami gárdában egyébként egy évig futballozott az argentin, aki 30 mérkőzésen négy gólt szerzett. Ezzel szemben a svéd bajnokságban sokkal sikeresebb volt, ott 2017 és 2022 között 92 meccsen lépett pályára, és 36 gól fűződött a nevéhez – ráadásul úgy, hogy 2019-től 2021-ig kölcsön volt adva Ciprusra és Chilébe is.

„Már a nyáron szóba került, hogy csatlakozom a Vidihez, de akkor erre végül nem volt lehetőség. Most viszont minden összeállt és a családommal közösen úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha Magyarországon folytatom a pályafutásomat. Bartosz Grzelakkal sokat dolgoztunk együtt Svédországban az AIK-nél, kapcsolatban maradtunk azóta is, így már tavaly is képben voltam a Vidi szereplésével, tudom, hogy jól sikerült az őszi szezon második fele, azért jöttem, hogy én is minél több győzelemhez segítsem hozzá a csapatot. Mivel 167 centiméter magas vagyok, nem tartom magam klasszikus centerjátékosnak, inkább olyan támadóként szoktam játszani, aki igyekszik minél több lehetőséget kialakítani a tizenhatoson belül, és persze jó esetben értékesítem is ezeket a helyzeteket. De az sem áll tőlem távol, ha mérkőzés közben kell pozíciót váltani, és kicsit visszavontan, vagy a szélen kell szerepelnem. Miamiban elkezdtem a csapattal a felkészülést három hete, játszottam már edzőmérkőzésen is, szóval jó állapotban érzem magam, bízom benne, hogy minél hamarabb Vidi-mezben léphetek majd pályára” – nyilatkozta Stefanelli a szerződés aláírása után. 

A klubhonlapnál azt is megkérdezték tőle, milyen érzés volt minden idők egyik legsikeresebb labdarúgójának a csapattársának lenni.

„Messi a legnagyobb játékos. Argentinként különösen nagy megtiszteltetés, szinte álom volt vele együtt készülni mindennap. Talán ezt még fel sem dolgoztam igazán, idővel majd biztos még jobban fogom értékelni, hogy a csapattársa voltam. A hétköznapokban is nagyon jó ember, kedves mindenkivel, a pályán pedig mindenki tudja és látja, hogy milyen csodákra képes. A többi sztárról is csak jókat tudok mondani, remek érzés volt velük megosztani az öltözőt hónapokon keresztül” – tette hozzá Stefanelli, aki a 15-ös számú mezben szerepel majd a Vidiben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Patrik (Vasas FC), Simut Mario Lucas (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Nicolás Stefanelli (argentin-olasz, Inter Miami – Egyesült Államok), Veszelinov Dániel (FK DAC 1904) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Dobson (angol, Charlton Athletic – Anglia)
Távozók: Deybi Flores (Deybi Aldair Flores Flores, hondurasi, Toronto FC – Kanada), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Ferencváros), Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: Franck Bambock (francia, Panetolikos – Görögország)
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Bambock (francia-kameruni, Panatiolikosz – Görögország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik