DVSC: albán hátvédet igazoltak Horvátországból

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 17:30
null
Jorgo Pellumbi (Fotó: DVSC Facebook)
Albán hátvédet szerződtetett a DVSC: Jorgo Pellumbi a horvát első osztályú NK Varazdintól érkezett a hajdúságiakhoz – derült ki az NB I-es debreceni labdarúgócsapat csütörtöki bejelentéséből.

A 23 éves, 186 cm magas Jorgo Pellumbi az albán Skenderbeu nevelése, 19 évesen mutatkozott be a felnőttegyüttesben, majd 2020-ban a varasdi csapatba igazolt, amelyben a tavaly őszi szezonban alapemberként 14 bajnokin lépett pályára, egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett – írja a dvsc.hu.

A védő már több mint 130 mérkőzést játszott az albán és a horvát első osztályban – a varasdiak a tavaly tavaszi idényre kikölcsönözték az albán Kukesinek –, rendszeresen meghívót kapott az albán U21-es válogatottba, a korosztályos nemzeti csapatban 15 találkozón kapott szerepet, kétszer csapatkapitányként.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE), Jorgo Pellumbi (albán, NK Varazdin – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Rácz Balázs (Kozármisleny)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Batai Tamás

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
13 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
13 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04
Ezek is érdekelhetik