NB I: megvan Mátyus János utódja Kisvárdán – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 10:34
null
Feczkó Tamás a Kisvárda új vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben 12 forduló után utolsó helyen álló Kisvárda a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Feczkó Tamás lett a csapat vezetőedzője, miután elődje, a szeptember elején kinevezett Mátyus János lemondott.

A klub közölte, a csapat szerdai edzését már Feczkó Tamás vezeti.

„Az idő szűkössége és a helyzet súlyossága miatt házon belüli megoldást választunk a vezetőedzői szerepkör betöltésére– idézi a klub honlapja Révész Attila sportigazgatót. –A klubunknál egy ideje tevékenykedő, az akadémiai fejlesztési területért felelős Feczkó Tamást bízzuk meg a teendőkkel, ő korábban több klubnál vállalt és sikerrel teljesített tűzoltó tevékenységet, igazán testhezálló számára a feladat. Az elmúlt időszakban volt rálátása a csapatunkra, jelen volt a mérkőzéseinken, csaknem teljesen ismeri a teljes klubfilozófiát, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a szezon végéig őt bízzuk meg a vezetőedzői szerepkör betöltésével, szerdától az edzéseket is ő irányítja. A szakmai munkában a következő öt mérkőzésen magam is segítek neki, és ezennel az egész klub a csapat mögé áll, mindenki minden képességével azon lesz, hogy együttesünk újra visszataláljon arra az útra, amelyen a korábbi időszakban járt, és a megalkuvást nem tűrő stílusjegyeket viselje magán, miközben a»soha fel nem adom«elv is érvényesüljön.”

Mint arról kedden beszámoltunk, a 3. forduló után menesztett Milos Kruscsics helyére ideiglenesen kinevezett Gerliczki Máté munkáját szeptember elején vette át Mátyus János, akinek irányításával a Kisvárda a Magyar Kupában két megyei első osztályú csapatot, a Pilisi LK-t és a fővárosi Unionét is legyőzött, de a bajnokságban nem tudta stabilizálni a helyét, a 34-szeres magyar válogatott egykori hátvéd vezetésével az NB I-ben hat meccséből ötöt elveszített a Kisvárda, amely a ZTE FC elleni 1–0-s hazai vereség után az élvonal utolsó helyén áll.

Ezt követően Mátyus János maga döntött a lemondás mellett.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2023–2024-ES BAJNOKI IDÉNY KÖZBEN
2023. 11. 07.Kisvárda
Mátyus János helyett Feczkó Tamás
2023. 09. 04.
Ferencváros
Máté Csaba (az 1. forduló előtt Sztanyiszlav Csercseszovot váltotta) helyett Dejan Sztankovics
2023. 09. 03.
Kisvárda
Gerliczki Máté helyett Mátyus János
2023. 08. 12.
Kisvárda
Milos Kruscsics helyett ideiglenesen Gerliczki Máté

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
6. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
7. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
8. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
9. MTK Budapest 12 4 3 5 11–20 –9 15
10. Zalaegerszegi TE 12 3 2 7 16–28 –12 11
11. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik