NB I: közel egyéves kihagyás vár Bobál Dávidra, kiderült Szolnoki sérülése is

2023.10.22. 16:02
null
Bobál Dávidra hosszabb kihagyás vár (Fotó: Török Attila)
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia (0–5) NB I-es összecsapásán a hazaiaktól Bobál Dávid Achilles-ín-szakadást, míg a vendégektől Szolnoki Roland agyrázkódást szenvedett – mondták el edzőik a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

 

Bobál Dávidnak az első félidőben meghúzódott, majd elszakadt az Achillese, emiatt hordágyon kellett levinni a pályáról. Horváth Dávid vezetőedző elmondása szerint tíz hónap kihagyás vár rá.

„Nem mindegy, hogy egy-nullával, vagy nulla-eggyel indul a mérkőzés, sajnos nem mi szereztük meg a vezetést. A két tizenhatos között jól nézett ki a csapat, jól játszottunk, de a saját és az ellenfél tizenhatosán belül nem vagyunk elég határozottak. Az első gólnál Bobál Dávid meghúzta az Achillesét, sajnos később el is szakadt neki, valószínűleg tíz hónapra kidőlt. Újabb kulcsember dőlt ki, és ha az eddigi védekezésbeli hiányosságainkat a sérülések okozták, Bobál Dávid kidőlésével még nagyobb fejtörést okoz ezek megoldása” – értékelte a mérkőzést a kék-fehérek mestere.

Szolnoki Roland saját kapusával, egy beadást elvétő Markek Tamással ütközött, ezután a szünetben lecserélték.

„Nagy kérdés, mi lett volna, ha a mérkőzés elején belövi a tizenegyest, de nem így lett végül. Minden középpályásunk nagyszerűen edzett, ezért szerettünk volna mindannyiuknak lehetőséget biztosítani. Jonathan Levi és Mikael Soisalo némileg csalódást okozott, miattuk hagytam ki Luciano Slagveert és Jakub Plseket. Slagveert végül kényszerű okokból jobbhátvédként kellett bevetnem, mert Szolnoki Roland agyrázkódást szenvedett. Nehéz az MTK otthonában ilyen különbséggel nyerni, elégedett vagyok” – mondta el Hornyák Zsolt vezetőedző.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 0–5 (0–2)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2625 néző. Vezette: Antal Péter
Gólszerző:
Batik (10.), Gruber (38.), Corbu (64.), Nagy Zsolt (74.), Favorov (90+1.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
2 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2026.11.04. 15:46

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:21

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

A második félidőben parádézott a ZTE, három góllal győzte le az MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 19:36