NB I: Juhász Roland távozott Fehérvárról – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2023.09.22. 15:36
null
Juhász Roland lemondott a sportigazgatói posztról Fehérváron (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a korábbi sajtóhíreknek megfelelően távozik a csapat sportigazgatója, Juhász Roland.

 

A 95-szörös magyar válogatott, háromszoros magyar és négyszeres belga bajnok korábbi labdarúgó azok után adta be a lemondását, hogy a Fehérvár – számára a sorozat első meccsén – már a 3. fordulóban, a harmadosztályú ESMTK vendégeként kiesett a Mol Magyar Kupából.

Juhász 2020-as visszavonulása után 2022 októberében lett a Fehérvár sportigazgatója azt követően, hogy 2021 februárjától egy évig Szabics Imre vezetőedző segítője volt –, ám a klub vezetősége elfogadta a szakember mostani lemondását, így ő távozik a csapattól.

Úgy tudjuk, a szakmai stábban nem történt változás, továbbra is Bartosz Grzelak készíti fel a csapatot a vasárnapi, Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzésre.

A Fejér vármegyeiek az NB I-ben sem brillíroznak, hat forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel, valamint négy vereséggel állnak a kilencedik helyen.

Legfrissebb hírek

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
4 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
6 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
23 órája

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 22:20

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:16
Ezek is érdekelhetik