MK: Szombathelyre utazik a címvédő, a Fradi a Puskást fogadja

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 19:08
null
Kisorsolták a Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását (Fotó: Török Attila)
Az M4 Sport stúdiójában elkészítették a Mol Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását. A címvédő Zalaegerszegi TE FC a Szombathelyi Haladás otthonába látogat, míg az ezüstérmes Budafok az NB III-ban vitézkedő VLS Veszprém vendége lesz. Összejött egy élvonalbeli csata is, a Ferencváros a Puskás Akadémiával ütközik meg az Üllői úton.

 

A 4. fordulóban már összekerülhetnek egymással az élvonalbeli együttesek. Ha két csapat között osztálykülönbség van, az alacsonyabb osztályú a pályaválasztó. Ha a két fél azonos osztályban szerepel, az játszhat otthon, amelyik a korábbi fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, ha a rendes játékidőben nem születik döntés, kétszer 15 perces hosszabbítás dönt, ám ha ez sem vezet eredményre, tizenegyespárbajban dől el a továbbjutó kiléte.

A döntőnek ezúttal is a Puskás Aréna ad otthont.

A forduló hivatalos játéknapja: 2023. november 1.

MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Budapest Honvéd (NB II)–Paksi FC
Szombathelyi Haladás (NB II)–ZTE FC
FC Dunaföldvár (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
ESMTK (NB III)–MTK Budapest
Opus Tigáz Tatabánya (NB III)–Újpest FC
Vasas FC (NB II)–Gyirmót FC Győr (NB II)
Szeged-Csanád GA (NB II)–Kecskeméti TE
Tiszakécskei LC (NB II)–FC Ajka (NB II)
Mezőörs KSE (megyei I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III)
Unione FC (BLSZ I.)–Kisvárda
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–Kolorcity Kazincbarcika (NB II)
ETO FC Győr (NB II)–DVSC
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia
Szentlőrinc (NB III)–Kelen SC (NB III)
BFC Siófok (NB II)–DVTK
VLS Veszprém (NB III)–Budafoki MTE (NB II)

Legfrissebb hírek

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 17:00

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 10:16

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 14:53

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30
Ezek is érdekelhetik