NB I: Tajti Mátyás ezért választotta az Újpestet

P. K.P. K.
2023.08.31. 08:07
null
Tajti Mátyás a héten már az Újpest FC játékosaként készül a következő fordulóra (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC a napokban szerződtette Zalaegerszegről Tajti Mátyást, aki új csapata honlapjának arról is beszélt, miért döntött a fővárosiak mellett.

 

„Nagyszerűen érzem magam, kiváló közösség van itt, így nem lesz gond a beilleszkedéssel. Kiss Tamást és Csoboth Kevint személyesen ismertem korábbról, de a csapat nagy részéről amúgy is tudom, hogy ki-ki csoda, hiszen sokszor találkoztunk a pályán. Angolul és spanyolul is beszélek, habár itt az utóbbit nem nagyon használják, de a külföldiekkel így is fogok tudni ismerkedni” – beszélt az ujpestfc.hu-nak az első napokról az Újpest FC új szerzeménye, a 25 éves középpályás, Tajti Mátyás, aki arról is beszélt, miért választotta a lila-fehéreket.

Szerettem volna egy nagy múlttal rendelkező csapatban játszani. Magyarországon az Újpest az egyik legrangosabb együttes, így ebből a szempontból kiváló választás. Emellett a családomat is figyelembe vettem, van egy feleségem és két gyermekem, akikkel eddig mindentől és mindenkitől távol éltünk. Budapest környékéről származom, így szerettem volna visszatérni a fővárosba” – fogalmazott a középpályás, aki az Újpest stílusáról is szót ejtett.

„Eddig nem nagyon volt olyan felfogás, ami ne feküdt volna nekem. Sokáig azt hittem, hogy én a labdabirtoklásra épülő, sokpasszos játékban érzem otthon magam, aztán kaptam egy holland edzőt Ricardo Moniz személyében. Vele meg nem erre épült a játékunk, hanem egy ilyen „menni-menni”, állandóan nyomást gyakorolni elvvel, direkt focit alkalmaztunk. Az is tetszett, szóval kedvenc stílusom nincs. Középső középpályás vagyok, szeretek támadni és védekezni is, visszalépek labdákért, segítek az építkezésben, és hamar átlátok egy-egy szituációt.”

A középpályás a teljes interjúban az újpesti szurkolókról és rövid távú céljairól is beszél.

NB I, 2023–2024, 6. FORDULÓ
HELYSZÍN
Szeptember 1., péntek
20.00: Újpest–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Szeptember 2., szombat
15.15: MTK–Diósgyőr (Tv: M4 Sport+)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Paks–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion
Szeptember 3., vasárnap
14.15: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.15: Zalaegerszeg–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Debrecen–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadion

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
34 perce

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28