Kisvárda: Kruscsicsnál hamarabb is menesztettek már edzőt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 17:50
null
Milos Kruscsics az MTK ellen irányította utoljára a Kisvárdát (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kisvárda FC a labdarúgó NB I 3. fordulóját, az MTK elleni 0–0-s döntetlent követően jelentette be, hogy meneszti vezetőedzőjét, Milos Kruscsicsot. Ebben a bajnoki idényben így a várdaiak váltottak először edzőt az élvonalban (Sztanyiszlav Csercseszov ferencvárosi leváltását nem számolva, hiszen neki már a bajnoki idény rajta előtt mennie kellett), ugyanakkor a szabolcsi klubnál nem ez az első  gyors váltás, a 2018–2019-es idény elején Kondás Elemérnek például csak két meccs jutott az élvonalban...

 

A Kisvárda FC 2018-tól szerepel az NB I-ben. Az MTK elleni meccs után leváltott Milos Kruscsics utódja (várhatóan az NB III-as csapattól érkező Gerliczki Máté veszi át a csapat irányítását) lesz a tizedik edző a klub történetében, aki az élvonalban vezetheti a csapatot.

Az NB I-ben a legtöbb meccs egyhuzamban (33) Supka Attilának jutott eddig 2020–2021-ben a kisvárdai kispadon, míg Dajka László két időszak alatt vezethette 40 meccsen a csapatot.

Kruscsics menesztése azok után meglepő lehetett a kisvárdai szurkolóknak, hogy Révész Attila sportigazgató júniusban még úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, a szerb edző jól dolgozik, elégedett a munkájával. Ugyanakkor nem ritkák a klubnál az idény eleji gyors váltások. 2018-ban a gárdával az NB II-ből feljutó Kondás Elemérnek az NB I 2. fordulója, két 4–0-s vereség után köszönte meg a munkáját Révész. A 2019–2020-as idényben Miriuta Lászlónak a 8. fordulót követően kellett távoznia.

A KISVÁRDA VEZETŐEDZŐI AZ NB I-BEN
EdzőkIdényNB I-es meccsek száma
Kondás Elemér 2018–2019 2
Dajka László* 2018–2019 és 2019–2020 29+11
Miriuta László 2019–2020 8
Bódog Tamás 2019–2020 14
Supka Attila 2020–2021 33
Joao Janeiro 2021–2022 12
Erős Gábor 2021–2022 21
Török László 2022–2023 24
Milos Kruscsics 2022–2023, 2023–2024 12

*Két időszak, rövid megszakítással.
Forrás: Transfermarkt

Tavaly egyébként augusztus végéig kellett várni az első, idény közbeni NB I-es edzőváltásra, akkor a korábban Kisvárdán is dolgozó Joao Janeirónak a 6. forduló után kellett távoznia a DVSC-től. Egy évvel korábban egészen októberig, a 8. fordulóig nem volt edzőváltás, akkor Giovanni Constantinót menesztette az MTK.

Mióta 2015-től 12 csapat szerepel az élvonalban, csak kétszer volt a mostaninál gyorsabb edzőcsere. Érdekesség, hogy mindkettő Kondás Elemér nevéhez kötődik: a már említett 2018-as, kisvárdai leváltását megelőzően 2016-ban is a 2. forduló után távozott, akkor a DVSC-től már július 25-én, mert abban az évben két héttel korábban rajtolt az idény, mint most.

Kruscsicsot amúgy öt hónapon belül a második NB I-es klubtól menesztették, márciusig ugyanis az Újpest FC-t irányította.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2023–2024-ES IDÉNY KÖZBEN
2023. 08. 12.
Kisvárda
Milos Kruscsics helyett Gerliczki Máté?
NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 14.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15.
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
2023. 03. 23.
Újpest
Milos Kruscsics helyett Nebojsa Vignjevics
2023. 03. 27.
Kisvárda
Török László helyett Milos Kruscsics
2023. 04. 06.
Vasas
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Desits Szilárd
2023. 04. 24.ZTERicardo Moniz helyett Boér Gábor

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia 3 2 1 6–4 +2 7
2. Kecskeméti TE 2 2 4–1 +3 6
Debreceni VSC 2 2 4–1 +3 6
4. Újpest FC 3 1 2 6–5 +1 5
5. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–4 +1 4
6. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
8. Zalaegerszegi TE 3 1 2 2–4 –2 3
9. Paksi FC 2 2 2–2 0 2
10. MTK Budapest 3 2 1 2–3 –1 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1
12. Fehérvár FC 3 3 4–8 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik