NB I: fehérorosz válogatottal erősített a DVTK

2023.07.17. 20:03
null
(Fotó: dvtk.eu)
A 32-szeres fehérorosz válogatott Vlagyiszlav Klimoviccsal erősítette meg keretét a labdarúgó NB I-be visszajutott DVTK csapata.

 

A miskolci klub hétfőn honlapján jelentette be a 27 éves középpályás szerződtetését, aki 2022 tavaszán fél évig Gyirmóton játszott, az előző szezont pedig Cipruson töltötte a Nea Szalamina Famagusta együttesénél.

„Annyit megígérhetek, hogy minden mérkőzésen küzdeni és harcolni fogok azért, hogy a csapat győztesen hagyja el a pályát. Volt időm megismerni a szakmai munkát Ausztriában, remélem, hogy szép eredményeket érünk el együtt és minél előkelőbb helyen fogunk végezni a tabellán” – utalt a kéthetes közös edzőtáborra Klimovics, aki a fehérorosz válogatott mind a négy idei Eb-selejtezőjén pályára lépett, sorrendben Svájc, Románia, Izrael és Koszovó ellen.

Klimovics 2014-ben fehérorosz bajnokságot, majd a következő évben Fehérorosz Szuperkupát nyert nevelőegyesületével, a BATE Boriszovval, a 2015–2016-os kiírásban pedig a Jelgava csapatával elhódította a Lett Kupát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Salamina Famagusta –Cirpus), Julien Célestine (francia, Club León FC – Mexikó), Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, Widzew Lódz – Lengyelország), Marin Jurina (horvát-bosnyák, Al-Fajszali – Szaúd-Arábia), Artem Odincov (ukrán, Kisvárda, Godfrey Bitok Stephen (nigériai, FK Volga Uljanovszk – Oroszország, szabadon igazolhatóként), Alex Vallejo (Alexander Vallejo Mínguez, spanyol, Stal Mielec – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Rudi Pozeg Vancas (szlovén, FC Koper – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Kispál Tamás (Eger SE), Papp Marcell (Dorogi FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Joaozinho (Joao Carlos Reis Graca, portugál, Estoril – Portugália), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Eze Vincent Okeuhie (nigériai, szabadon igazolható, legutóbb Sahtyor Szoligorszk – Fehéroroszország)
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Hornyák Marcell (csákvári kölcsön után Pécsi MFC), Illés Bálint (Mezőkövesd), Koman Vladimir (magyar-ukrán, szabadon igazolható), Könyves Norbert (magyar-szerb, Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Senkó Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Szőke Adrián (szerb-magyar, topolyai kölcsönjáték után szabadon igazolható), Szűcs Kornél (Kecskeméti TE), Vajda Botond (szlovák-magyar, tiszakécskei kölcsön után Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Viczián Ádám

(MTI)

Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
4 órája

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
8 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:02

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a Paksnak a régóta várt győzelemhez

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 18:53
Ezek is érdekelhetik