FTC: Nem tudom, mi lehetett ez, egyik napról a másikra gyengültem le – Csercseszov

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 10:50
null
Sztanyiszlav Csercseszov újra edzést vezetett (Fotó: Kovács Péter, archív)
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző pénteken rosszulléte miatt nem irányíthatta a Ferencvárost a Salzburg elleni felkészülési mérkőzésen, de vasárnap már a csapattal és a szakmai stábbal reggelizett, és ő vezényelte a ferencvárosi labdarúgók edzését is – írja a klubhonlap.

 

„Köszönöm az érdeklődést, már jobban vagyok. Nagyon gyengének éreztem magam, pénteken még lázas is voltam, de szombat estére javult a közérzetem és az állapotom. Nem tudom, mi lehetett ez, egyik napról a másikra gyengültem le – idézi a fradi.hu Sztanyiszlav Csercseszovot.Természetesen olvastam, hogy a szurkolók milyen kedves üzenetekkel kívántak nekem mielőbbi jobbulást. Innen is nagyon köszönöm nekik, jólesett a sok kedves üzenet, biztosan ezek is segítettek abban, hogy javuljon a közérzetem.”

Mint megírtuk, Csercseszov kisebb rosszulléte miatt pályaedzője, Máté Csaba irányította a Fradit a Salzburg elleni, 2–1-re elveszített felkészülési mérkőzésen.

A zöld-fehérek hétfő este 18 órakor is pályára lépnek, a román Botosani lesz az ellenfelük.

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
2025.11.10. 09:10

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40
Ezek is érdekelhetik