MLSZ: jön a VAR a tévés MK-meccseken; hosszabb nyári átigazolási időszak

2023.06.06. 22:53
null
Jövőre a tévés meccseken alkalmazzák a VAR-t (Fotó: Árvai Károly, archív)
A következő idénytől a labdarúgó MOL Magyar Kupa tévés mérkőzésein is alkalmazzák a játékvezetők munkáját segítő VAR-t – döntött keddi ülésén a magyar szövetség (MLSZ) elnöksége.

 

A 2023–2024-es MK-kiírásában két újdonság jelent meg: egyrészt azokon a mérkőzéseken, amelyeket a televízió (M4 Sport) élőben közvetít, és a stadion alkalmas arra, a jövőben VAR-rendszer is segíti a játékvezetők munkáját. Másrészt – a kedden elfogadott szabálymódosítás értelmében – a döntő előtt törlődnek a sárga lapok, azaz a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az elődöntőben begyűjtött esetleges harmadik figyelmeztetés után – mely nem vezet kiállításhoz – az érintett játékos is szerepelhet majd a fináléban.

A hivatásos labdarúgók esetében a június 15-én kezdődő átigazolási időszakot az MLSZ elnöksége meghosszabbította, így az átigazolási szezon augusztus 31. helyett szeptember 6-ig tart.

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
5 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
Tegnap, 13:15

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05