Bp. Honvéd: Mátyus János is esélyes lehet a kispadra

CS. A.CS. A.
2023.05.25. 08:25
null
Mátyus János a Magyar Kupában döntőbe jutott az NB II-es Budafokkal, de lejár a szerződése a klubnál, és ő lehet az egyik jelölt a Honvéd kispadjára, ha a kispestiek kiesnek az élvonalból (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport úgy értesültünk, ha a Budapest Honvéd búcsúzik a labdarúgó NB I-től, lehetséges, hogy a korábbi kispesti védő, a Budafoki MTE vezetőedzője, Mátyus János veszi át a szakmai munka irányítását.

 

 

Mátyus János ülhet le a Bp. Honvéd kispadjára – de egyelőre sok a kérdés, többek között az is, hogy a kispesti klub melyik osztályban folytatja…

A Honvéd jelenleg a 11. helyen áll, az utolsó fordulóban dől el, hogy benn marad-e, vagy húsz év után újra búcsúzik az első osztálytól. Úgy értesültünk, hogy a Budafoki MTE-nél dolgozó szakember akkor ülhet le a kispestiek kispadjára, ha a csapat kiesik, másik esetben Dean Klafuric a helyén maradhat.

A Honvéd korábbi, 34-szeres válogatott védőjének szerződése a nyáron lejár Budafokon, így szabadon szerződtethetőként kerülhetne a XIX. kerületi klubhoz. Információnk szerint nemcsak a 48 éves szakember, hanem a Honvédnál korábban három alkalommal is dolgozó (sőt Magyar Kupát-nyerő) Supka Attila is szóba került lehetséges utódként.

Persze az is fontos, milyen kerettel dolgozhat a leendő vezetőedző: Tamás Krisztiánnak és Zsótér Donátnak lejár a szerződése a nyáron, s bár Szappanos Pétert még egy évig a klubhoz köti a megállapodása, a Honvéd nyilván értékesítené a télen már elvágyódó kapus játékjogát. Egy biztos, szombat este Klafuric irányítja a Honvédot a Puskás Akadémia ellen – s kiderül, utoljára dirigálta-e a kispestieket...     

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Május 26., péntek
18.15:
Kecskemét–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
20.30:
ZTE–Paks (Tv: M4 Sport)
Május 27., szombat
20.00:
DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00:
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00:
Vasas–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
Május 28., vasárnap
17.30:
Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 32 19 6 7 62–32 +30 63
2. Kecskeméti TE 32 14 12 6 47–32 +15 54
3. Debreceni VSC 32 14 9 9 50–39 +11 51
4. Puskás Akadémia 32 13 11 8 46–41 +5 50
5. Paksi FC 32 14 6 12 56–56 0 48
6. Kisvárda 32 10 13 9 43–48 –5 43
7. Újpest FC 32 11 8 13 42–53 –11 41
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 39–43 –4 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 8 14 36–42 –6 38
10. Mol Fehérvár 32 8 10 14 38–43 –5 34
11. Budapest Honvéd 32 8 9 15 33–49 –16 33
12. Vasas FC 32 4 13 15 29–43 –14 25

 

 

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik