MK: „Gólt rúgni a Fradinak olyan életérzés, amelyre minden futballista vágyik”

2022.10.20. 09:28
Mit jelent ha gólt rúgsz a Ferencvárosnak, ráadásul az esélytelennek tartott csapatod le is győzi a rekordbajnokot? Suszter László szerint ez egy életérzés, amelyre minden futballista vágyik az életében legalább egyszer. Az Iváncsa első gólját rúgó játékos mellett az egyenlítő találatot szerző csapatkapitány, Aradi Csaba is elmondta, mi vezethetett a sikerhez, amelyre az egész ország felkapta a fejét. 

„Nagyon-nagy életérzés legyőzni a Ferencvárost, illetve gólt szerezni ellenük. De nem is az egyéni érdekeket néztem, hanem először az volt a fontos, hogy kiegyenlítsük, megadva ezzel az esélyét a továbbjutásnak, aztán megcsináltuk a lehetetlent. Erre minden futballista vágyik az életében legalább egyszer” – mondta az NSO Tv-nek Suszter László, aki az Iváncsa első gólját szerezte a Ferencváros elleni, a 3–2-es sikerrel végződött kupameccsen.

Videónkban rajta kívül megszólal Aradi Csaba is, aki egyenlített a zöld-fehérek ellen, s elmondja, gondolta-e volna az 55. percben, hogy ez a találat hosszabbítást ér. Emellett beszél arról is, hogy a Fradi 2–2 után miért nem tudott azonnal felpörögni, és nyomást helyezni a kapujukra. Továbbá elárulta, hogy milyen tervvel mentek fel a hosszabbításra, s hogy élte meg a lefújás pillanatát.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

IVÁNCSA KSE (NB III)–FERENCVÁROSI TC 3–2
(1–2, 2–2, 3–2)
Iváncsa, 1000
néző.Vezette:Derdák M. (Buzás, Huszár)
Iváncsa:
Varga Á. – Aradi, Barta, Cseszneki, Horváth Bence (Pribék, 72.) – Kercsó, Kovács S. (Vámosi R., 117.), Nyilas B., Petrezselyem (Jova B., 84.) – Suszter (Fehér I., 100.), Vellejos (Maka, a szünetben).Vezetőedző:Tóth András
Ferencváros:Bogdán – Botka (Wingo, 66.), S. Mmaee, Thelander (Pászka, 106.), Knoester – Besic (Vécsei, 57.), Laidouni – Zachariassen (Marquinhos, 78.), Mercier (Gojak, 57.), A. Traoré – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov

Gólszerző:Suszter (7.), Aradi (55.), Kercsó (96.), ill. Zachariassen (4.), R. Mmaee (19.)

Legfrissebb hírek

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
1 órája

Kulcsjátékos tér vissza a Bragába az FTC elleni visszavágón

Európa-liga
4 órája

Cebrail Makreckis: Óriási eredmény lenne a nyolc közé jutás

Európa-liga
10 órája

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
Tegnap, 12:52

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25
Ezek is érdekelhetik