Honvéd: a horvát edző Maradonát emlegette az első edzésén

2022.10.26. 14:35
null
Dean Klafuric munkához látott Kispesten (Fotó: <a href="https://honvedfc.hu/" target="_blank">honvedfc.hu</a>)
Megtartotta első edzését a Honvédnál Dean Klafuric, akit hétfőn neveztek ki Thomas Courts utódjának.

A klub honlapjának beszámolója szerint a horvát szakember magyarul köszönt a játékosainak, akik előtt beszédet is mondott az öltözőben.

„Azt szeretném, hogy élvezzétek a játékot, az életet, legyetek boldogok, mert ez a teljesítményre is pozitív hatással van – idézi a Honvéd honlapja Klafuricot. – Az élvezet mellett nagyon fontos a tisztelet. Tiszteljétek egymást, az edzőket, a klub összes dolgozóját, a takarítóktól a vezetőkig, hiszen ez elengedhetetlen a sikerekhez. Diego Maradona minden idők egyik legjobbja volt, de mindig megadta a tiszteletet a társaknak, a vele együtt dolgozóknak.”

Klafuric a Honvéd keretéből dolgozott már együtt a Dinamo Zagreb akadémiáján Herdi Prengával és Luka Capannal, őket ismerősként köszöntötte, s a többiekhez is volt jó szava.

„A futball a szurkolókért van, ők a legfontosabbak, a szurkolók után pedig ti vagytok a legfontosabbak, ti tehetitek a legtöbbet azért, hogy a drukkerek boldogok legyenek. Ezért is szeretném, hogy élvezzétek az edzéseket, a meccseket és ezt lássák rajtatok a pályán” – emelte még ki Klafuric.

Az első edzése a konditeremben kezdődött, a pályán labdás gyakorlatokkal folytatódott.

A Honvéd szombaton 14.15-től a Bozsik Arénában a Fehérvár ellen játssza első bajnokiját Klafuric irányításával.

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik