Sportrádió: Hornyák álma, hogy visszahozza a magas szinten játszó Puskás akadémistákat

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 14:52
null
Hornyák Zsolték nehéz ellenféllel kerültek szembe az Ekl-ben (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémiát a közelmúltban századik alkalommal irányító 49 éves vezetőedző, Hornyák Zsolt volt a Sportrádió Hazafutás című műsorában Balogh Balázs vendége. A felvidéki szakember beszélt felcsúti álmáról, az Európa-konferencialigás szereplésről, valamint azt is elárulta, egyszer nagyon közel került ahhoz, hogy lemondjon.

„Az az álmom, hogy visszahozzuk az összes magas szinten futballozó Puskás akadémistát. Ha egyszer ez reális lenne és sikerülne, akkor ő velük harcolni lehetne a bajnoki címért. Ez még csak egy álom, de a saját nevelésű játékosokkal még nagyobb célokért küzdhetnénk” – árulta el Hornyák Zsolt, hozzátéve, a realitások talaján maradva nem Sallai Rolandra gondol, hanem Zsótér Donátra, Kleinheisler Lászlóra és Gyurcsó Ádámra, akiket az elmúlt időszakban próbáltak is már megszerezni.

A Puskás Akadémia vezetőedzője azt is elmondta, nem lehetett reális célkitűzés az, hogy 16 éves gyerekekkel kiejtsék a Vitória Guimaraest az Európa-konferencialiga selejtezőjében.

„A Ferencvárosnak és a Fehérvárnak is óriási problémái lettek volna egy ilyen csapat ellen. Ha egyébként hoztunk volna még öt tapasztalt játékost, akkor hol lettek volna a fiatalok?” – elmélkedett Hornyák, aki szerint ki lehet tűzni célul a csoportkörbe jutást, de akkor el kell felejteni a fiatalok nevelését.

„Egyszer úgy volt, hogy elmegyek, ám a vezetőség kérésére végül maradtam” – válaszolta arra a kérdésre, hogy az elmúlt években megfordult-e a fejében a távozás. Elárulta, hogy egy Paks elleni 1–6 után szeretett volna lemondani, mert úgy érezte, pár játékosa szabotálja a munkáját.


Legfrissebb hírek

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
1 órája

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:54

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:47

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19
Ezek is érdekelhetik