NB I: Hiányzik a keretből egy igazi befejező csatár – Milos Kruscsics

P. V.P. V.
2022.08.14. 08:00
null
Milos Kruscsics szerint egy igazi befejező csatár kellene a jobb helyzetkihasználáshoz (Fotó: Dömötör Csaba)
Bár egy félidőt emberelőnyben játszhatott, mégis csak az utolsó pillanatban tudott pontot menteni az Újpest FC a ZTE FC ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójában. Az 1–1-gyel zárult mérkőzés után Milos Kruscsics és Ricardo Moniz értékelt. 

Először Ricardo Moniz, a ZTE FC vezetőedzője mondta el a gondolatait a mérkőzésről.

„Irányítani akartuk a játékot, nagyon jól működött a letámadásunk, az Újpestnek nem adtunk területet a játékra. Németh Dániel ebből a presszingből tudott gólt szerezni. A piros lap megváltoztatta a meccs képét, pedig alapelvünk volt, hogy egy ilyen hőfokú mérkőzésen ne kapjunk kiállítást. A második félidőt szeretnénk elfelejteni: tíz emberrel védekezésre kényszerültünk, és húsz másodperccel a vége előtt kaptuk a gólt. Annyiban volt ez a meccs más az Újpestnek, mint legutóbb hasonló helyzetben a Puskás Akadémia ellen, hogy ott a felcsútiak tudtak kontrázni, a mi támadóink ellenben nem voltak képesek gólszerzési lehetőségeket kialakítani. Nagyon hosszú lesz az út haza, Zalaegerszegre, a játékosok fáradtak, de holnap folytatjuk a munkát. Ma megtanultuk, hogy a mi játékstílusunkat igen nehéz tíz emberrel játszani.

Újságírói kérdésre kitért a csereként beállt Mim Gergely lecserélésére. Elmondta, ennek oka az volt, hogy nem tudott úgy sprintelni, ahogy szükséges lett volna a játékstílusukhoz, nem volt meg benne az erő, amit a mérkőzés után ő is beismert.

Milos Kruscsics, az Újpest FC vezetőedzője így értékelt.

„Az első félidőben ötven-ötven százalékos csata folyt, jól olvastuk a játékot, tudtuk, mire számítsunk a ZTE-től. Voltak helyzeteink, de nem tudtunk gólt lőni, míg a kapott gólnál a védőknek okosabbnak kellett volna lenniük. A piros lap után számítottunk arra, hogy ellenfelünk behúzódik a kapuja elé, számos lehetőséget alakítottunk ki, de az utolsó mozzanat nem sikerült. Az utolsó pillanatban begyötört gólnak nagyon kell örülni, hiszen ezzel legalább megmentettünk egy pontot. Ahogy az előző két mérkőzésen, úgy most sem játszottunk rosszul, de számtalan lehetőséget, ziccert hagytunk ki. Ennek az az oka, hogy hiányzik még a keretből egy igazi befejező csatár. Tallo az egyetlen ilyen emberünk, aki az elmúlt két hétben sérült volt, negyedórát tudott vállani. A két hét szünet – hiszen a Fehérvár elleni találkozónk elmarad jövő héten – lehetőséget ad arra, hogy beépítsük az új embereket a csapatba. Erőnlétileg őket még magasabb szintre kell hoznunk.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

Újpest FC–ZTE FC 1–1(Tallo 90+3., ill. Németh D. 32.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,3219néző.Vezette:Vad II
Kiállítva:Gergényi (45+1., ZTE)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE3122–1+15
2. Kisvárda2116–4+24
3. Paksi FC2114–2+24
4. Zalaegerszegi TE2112–1+14
5. Mol Fehérvár2114–2+23
6. Puskás Akadémia2112–1+13
7. Ferencvárosi TC111–0+13
8. Debreceni VSC334–4 03
9. Vasas FC333–3 03
10. Újpest FC3212–4–22
11. Mezőkövesd3123–6–31
12. Budapest Honvéd220–5–50

Legfrissebb hírek

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
19 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:16

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13
Ezek is érdekelhetik