Mezőkövesd: utánpótlás-válogatott középpályás érkezett

Cs. B.Cs. B.
2022.07.02. 11:41
null
Rabatin Richárd Mezőkövesden folytatja (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette a másodosztályból az elmúlt idényben kieső III. Kerületi TVE támadó középpályását, a 22 éves Rabatin Richárdot.

 

Az utánpótlás-válogatott játékos a II. Kerületben kezdte pályafutását 2006-ban, majd egy év után a Vasas-Pasaréthez igazolt, ahonnan 2010 nyarán került a Vasas Kubala Akadémiára.

Felnőttkarrierje 2018-ban, a III. Kerületi TVE-nél indult, ahol kiemelkedő volt számára a 2020–2021-es évad, amikor az NB III. Nyugati csoportjában első helyen záró csapatban 36 meccsen 11 gólt lőtt. A tavaly az NB II-ben szereplő együttesnek is alapembere volt, összesen 33 bajnoki meccsen lépett pályára és három gólig jutott. Most a Mezőkövesdhez igazolt.

A 22 éves labdarúgó az U18-as magyar válogatottban három találkozón játszott és tagja volt az U19-es nemzeti csapatunk keretének is a Transfermarkt adatai szerint.

A borsodi klub arról is tájékoztatást adott, hogy a legutóbb kölcsönben Budafokon szereplő Kotula Máté visszatért és marad a csapat kötelékében.

Pénteken beszámoltunk róla, hogy tíz játékos, többek között Antal Botond és Patrick Ikenne-King is távozik a Mezőkövesdtől.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Nagy Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia), Bobál Dávid (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Kállai Kevin (Szombathelyi Haladás), Kállai Zalán (Szombathelyi Haladás), Rédling Kevin (Vasas Kubala Akadémia), Rabatin Richárd (III. kerületi TVE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Derekas Zoltán (Csákvár), Kotula Máté (Budafok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Hegedűs János (DVTK)
Távozók: Antal Botond (lejárt a szerződése), Farkas Dániel (DVTK), Bősz Levente (lejárt a szerződése), Amir Bilali (albán, lejárt a szerződése), Patrick Ikenne-King (nigériai-magyar, lejár a szerződése), Nagy Dániel (lejárt a szerződése), Vági András (lejárt a szerződése), Andreias Calcan (román, lejárt a szerződése), Kocsis Gergő (lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
16 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
18 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
19 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
22 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17