D. S. B. 2022.07.01 12:47 Frissítve: 2022.07.01 13:46

NB I: Antal, Ikenne-King és a többiek – tízen távoznak Kövesdről

A boon.hu információi szerint tíz játékos biztosan elhagyja a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában tizedik helyen végző Mezőkövesd Zsóry FC-t, amely időközben szerződést kötött a legutóbb a Vasas Kubala Akadémiát erősítő 19 éves támadóval, Rédling Kevinnel – jelentette be a klub hivatalos honlapján.

 

Antal Botond távozik Mezőkövesdről (Fotó: Szabó Miklós)

A Mezőkövesd korábban hat játékossal erősített eddig a nyáron, hiszen a matyóföldiek már bejelentették Nagy Gergő, Remzifaik Szelmani, Bobál Dávid, Molnár Gábor és a Kállai testvérek érkezését, ezúttal pedig a 19 éves támadó, Rédling Kevin szerződtetéséről számoltak be honlapjukon, míg Tóth László sportigazgató még a 22 éves Rabatin Richárd lehetséges szerződtetéséről is beszélt.

Rédling a labdarúgást Ajkán kezdte, majd három év után Veszprémbe igazolt, ahova később egy nagyvázsonyi kitérő után tért vissza, de a 2019–20-as idényt már a Vasas Kubala Akadémián kezdte meg, ahol az elmúlt két évben az U19-es csapatban 46 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

Az új igazolásokon kívül a boon.hu közlése szerint Rédlinggel együtt további négy játékos készült a napokban a kövesdiekkel. Az utánpótlásból felkerült Bodnár Attila és Sipos József, míg a III. kerületi TVE-től érkezett a 22 éves középpályás, Rabatin Richárd.

Tóth László, a Mezőkövesd sportigazgatója a kölcsönből visszatérők kapcsán arról tájékoztatta a megyei portált, hogy Derekas Zoltán és Kotula Máté jövőjéről hamarosan döntés születik.

Az már korábban eldőlt, hogy a Csákvárra szerződő Torvund Alexander, valamint a DVTK-hoz igazoló Farkas Dániel sem marad Mezőkövesden.

Június 30-án azonban további nyolc labdarúgó szerződése járt le az együttesnél, akikkel nem hosszabbítanak, így Antal Botond, Bősz Levente, Amir Bilali, Patrick Ikenne-King, Vági András, Nagy Dániel és a két, kölcsönben szereplő játékos, a cseh Denis Granecny és az ukrán Vjacseszlav Csurkó is máshol folytatja pályafutását.

Szintén nem marad Kövesden a román Andreias Calcan és Kocsis Gergő. A 19 éves, utánpótlás-válogatott támadó, Mester Csaba Mezőkövesden kezdte meg a nyári felkészülést, de nem kötnek szerződést a legutóbb az Austria Wien második csapatában szereplő támadóval. Míg a horvát Matija Katanec és a bolgár Antonio Vutov jövője egyelőre kérdéses.

Tóth László a boon.hu azon kérdésére, hogy Hegedűs János valóban Mezőkövesden folytatja-e, azt mondta: „Átigazolási időszak van, úgyhogy semmi sem lehetetlen, az viszont biztos, hogy Hegedűs NB I-es szintű labdarúgó” – fogalmazott a Mezőkövesd sportigazgatója.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Nagy Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia), Bobál Dávid (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Kállai Kevin (Szombathelyi Haladás), Kállai Zalán (Szombathelyi Haladás),  Rédling Kevin (Vasas Kubala Akadémia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Derekas Zoltán (Csákvár), Kotula Máté (Szolnok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hegedűs János (DVTK), Rabatin Richárd (III. kerületi TVE)
Távozók: Farkas Dániel (DVTK), Antal Botond (lejár a szerződése), Bősz Levente (lejár a szerződése), Amir Bilali (albán, lejár a szerződése), Patrick Ikenne-King (nigériai-magyar, lejár a szerződése), Nagy Dániel (lejár a szerződése), Vági András (lejár a szerződése), Andreias Calcan (román, lejár a szerződése), Kocsis Gergő (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

2022.08.07 15:03:24

Labdarúgó NB I BODNÁR TIBOR (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Meggyőző játék, 4–2-re nyert a hazai együttes, Supka Attila csapata egy félidőnyit emberhátrányban játszott.

2022.08.06 17:51:22

Labdarúgó NB I A MÉRKŐZÉSRŐL TUDÓSÍTOTT: BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Több mint hét év után lőtt újra gólt a KTE az NB I-ben, Szabó Levente tizenegyesből egyenlített.

2022.08.05 20:56:30

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Ha Michael Boris együttese innen nem jut tovább, akkor...

2022.08.05 14:55:17

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Mindkét csapatban csak magyar lépett pályára, négy gól esett, a ráadásban felforrtak az indulatok.