NB I: a fehérvári kisiklás sem térítheti le útjáról a Kisvárdát

Z. A.Z. A.
2022.04.08. 07:42
null
Erős Gábor klubtörténelmet akar írni csapatával
Erős Gábor vezetőedző reméli, a Kisvárda labdarúgói a Mezőkövesd elleni szombati mérkőzésen megmutatják, hogy igazi sportemberek.

 

Micsoda mérkőzés volt! Az előző fordulóban rendezett Mol Fehérvár–Kisvárda Master Good összecsapáson a várdai együttes a 12. percben már 3–0-ra vezetett, ám5–3-as vereséget szenvedett. Erős Gábor vezetőedzőként a 14. bajnokiján a második vereségét szenvedte el, és bár nehezen élte meg a történteket, annak mindenképpen örül, hogy alig egy hét elteltével lehetőség nyílik a javításra.

„Meg akartuk lepni a Fehérvárt, jó volt látni, amit a mérkőzés elején csináltunk – mondta lapunk megkeresésére a 41 éves szakember. – A játékosok motiváltak voltak, álomszerűen alakult a meccs, ám azzal, hogy három perc alatt hagytuk visszakapaszkodni a hazaiakat, a lélektani fölényt is elvesztettük. A második játékrészt megint mi kezdtük jobban, a Vidi nem tudott mit kezdeni velünk, aztán a semmiből érkezett a harmadik és negyedik fehérvári gól. A nagy problémát az jelentette, hogy mindkettőt óriási egyéni hiba előzte meg. Csapatként nyerünk vagy veszítünk, de ezzel nagyon nehéz mit kezdeni… Bízom benne, egyszeri összeomlás volt ez, és megmutatjuk, hogy milyen sportemberek vagyunk. Egy olimpikon csak négy év múlva próbálkozhat újra, nekünk viszont néhány nap elteltével lehetőségünk van a javításra.”

Erős Gábor játékosként sohasem élt át hasonlót, igaz, a Csákvár elleni NB II-es találkozó élénken megmaradt az emlékezetében: akkor a Kisvárda futballistájaként a harmadik és a hatodik percben is gólt szerzett, aztán a 20. percben kiállították egyik játékostársát, az ellenfél büntetőből szépített, a 28. percben az edzője lecserélte, végül 4–3-ra veszítettek. Szombaton nehéz mérkőzés vár a Kisvárdára a bennmaradásért küzdő Mezőkövesd ellen, ha valamiben, motivációban biztosan nem nőhet az ellenfél a házigazda fölé.

„Mindegyik csapat küzd valamiért: a Mezőkövesd az NB I-ben maradásért, mi pedig azért, hogy klubtörténelmi eredménnyel dobogón zárjuk az idényt – folytatta Erős Gábor. – Az ellenfelünk egyszerűen nem akarhatja jobban a győzelmet, mint mi hazai pályán! Hogy ott van-e már a fejemben a jövő heti, Puskás Akadémia elleni bajnoki? Persze! Ha megnyerjük a szombati mérkőzést, nagyot lépünk előre, és akkor a következő fordulóban Felcsúton úgy mehetünk ki a pályára, hogy tulajdonképpen a második hely a tét.”

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
20.00:
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON
14.45: Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Gyirmót FC Győr–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
14.30: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 16 5 5 44–21 +23 53
2. Puskás Akadémia 26 13 7 6 35–27 +8 46
3. Kisvárda 26 12 9 5 42–29 +13 45
4. Zalaegerszegi TE 26 9 9 8 33–39 –6 36
5. Paksi FC 26 10 5 11 61–50 +11 35
6. Mol Fehérvár 26 10 5 11 35–36 –1 35
7. Újpest FC 26 9 6 11 35–38 –3 33
8. Budapest Honvéd 26 9 5 12 42–41 +1 32
9. Debreceni VSC 26 8 8 10 40–40 0 32
10. Mezőkövesd 26 8 7 11 27–39 –12 31
11. Gyirmót FC Győr 26 6 7 13 24–37 –13 25
12. MTK Budapest 26 6 7 13 18–39 –21 25
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
12 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29