ZTE: Szlovéniából vettek kölcsön horvát jobbhátvédet

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 07:32
Mihael Rebernik személyében 25 éves horvát labdarúgó a ZTE ötödik téli igazolása – tudtuk meg az NB I ötödik helyén telelő zalaiak hivatalos honlapjáról.

Mihael Rebernik a ZTE testvércsapatától, a szlovéniai második ligában szereplő Lendvától érkezik fél év kölcsönbe. A jobbhátvéd korábban a horvát és a szlovén első osztályban is játszott.Mihael Rebernik a ZTE testvércsapatától, a szlovéniai második ligában szereplő Lendvától érkezik fél év kölcsönbe. A jobbhátvéd korábban a horvát és a szlovén első osztályban is játszott.

A zalaiak bejelentették azt is, hogy Emir Halilovic 2023-ig meghosszabbította a szerződését.

A ZTE emellett azt is bejelentette, hogy Bozsik József helyett Koller Zoltán veszi át a klub második csapatának irányítását.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia)
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nikola Szerafimov (északmacedón)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik