Mol Fehérvár: osztrák válogatott középpályás érkezett – hivatalos

V. Á.V. Á.
2022.01.12. 16:24
null
Peter Zulj Törökországból érkezik a fehérváriakhoz (Fotó: molfehervarfc.hu)
A 11-szeres osztrák válogatott Peter Zulj a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC-nél folytatja a pályafutását – írja a molfehervarfc.hu.
NB I: a Fehérvárt osztrák és spanyol játékossal hozták szóba – sajtóhír

A 28 éves középpályás tavaly nyáron igazolt a török Istanbul Basaksehirhez, ahonnan kölcsönbe érkezik a Fehérvárhoz, melynek a nyáron opciós joga lesz a játékos megvásárlására.

Zulj korábban az osztrák válogatottnál és a Sturm Graznál is dolgozott együtt Szabics Imrével, a Mol Fehérvár vezetőedzőjével.

„Boldog vagyok, hogy egy ilyen remek klubhoz igazolhatok, már elsőre is nagyon tetszik a stadion, és látom, hogy a körülmények adottak a profi munkához. Gyorsan bizonyítani szeretném, hogy a Vidi erőssége leszek, de mivel számomra mindig a csapat a legfontosabb, az elsődleges célom, hogy eredményesek legyünk tavasszal. Szabics Imrét ismerem Ausztriából, és a csapattársak között is lesz ismerős arc, Makarenkóval az Anderlechtnél játszottunk együtt. A magyar bajnokság sem ismeretlen számomra, az erőviszonyokkal korábban is tisztában voltam és tudtam, hogy a Fehérvár nagy célokért küzdő klub” – nyilatkozta az aláírást követően Zulj.

A burgenlandi horvát felmenőkkel rendelkező labdarúgó 2017 és 2019 között szerepelt a Sturmban. Az osztrák nemzeti együttesben 2018-ban mutatkozott be és összesen 11-szer lépett pályára. Szabics Imre edzőként 2016 nyarától 2017 végéig dolgozott a grazi csapatnál, 2021 márciusáig pedig az osztrák válogatott szakmai stábjának tagja volt, azaz jól ismerheti Zuljt.

A korábban az Anderlechtben és a Göztepében is megforduló futballista tavaly nyáron a török Istanbul Basaksehirhez igazolt, amelynek színeiben a mostani idényben hét bajnoki meccsen játszott, összesen csupán 180 percet töltve a pályán. Zulj az osztrák Bundesligában 137 találkozón 27 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir– Törökország)
Kölcsönből visszatérők:
Evandro (brazil, Proleter – Szerbia), Géresi Krisztián (Puskás Akadémia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Horváth Barnabás
Kiszemeltek: Geor­gij Citaisvili
(FK Csornomorec Odessza – Ukrajna),Przemyslaw Wisniewski (Górnik Zabrze – Lengyelország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Halmai Ádám (budaörsi kölcsön után ZTE FC), Zsóri Dániel (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
15 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00