NB I: a Fehérvárt osztrák és spanyol játékossal hozták szóba – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.12. 13:10
null
Peter Zulj (jobbra) a Fehérvár célkeresztjében (Fotó: AFP)
Osztrák lapértesülés szerint Peter Zulj, az Istanbul Basaksehir labdarúgója a Mol Fehérvár FC-hez szerződhet, míg Spanyolországban az a hír járja, hogy a szabadon igazolható Jota Peleteiro iránt érdeklődik a magyar együttes.

 

A Sturm Graz korábbi középpályása, Peter Zulj a Mol Fehérvárhoz igazolhat, s szombaton pályára léphet a Graz ellen – számolt be róla a Kleine Zeitung.

A 28 éves osztrák válogatott középpályás 2017 és 2019 között szerepelt a Sturmban. Az osztrák nemzeti együttesben 2018-ban mutatkozott be és összesen 11-szer lépett pályára. Szabics Imre edzőként 2016 nyarától 2017 végéig dolgozott a grazi csapatnál, 2021 márciusáig pedig az osztrák válogatott szakmai stábjának tagja volt, azaz jól ismerheti Zuljt.

A korábban az Anderlechtben és a Göztepében is játszó futballista tavaly nyáron a török Istanbul Basaksehirhez igazolt, amelynek színeiben a mostani idényben hét bajnoki meccsen játszott, összesen csupán 180 percet töltött a pályán. Zulj az osztrák Bundesligában 137 találkozón összesen 27 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott.

A Fehérvár szombaton felkészülési mérkőzést játszik a Sturm Grazcal Szlovéniában.

Víctor Polo spanyol újságíró úgy tudja, a Fehérvár érdeklődik Jota Peleteiro iránt. Állítólag a 30 éves spanyol szélsőt a CFR Cluj is szívesen látná soraiban, s a spanyol másodosztályú Ponferradina is lehet Peleteiro következő klubja. A Nemzeti Sport ugyanakkor úgy értesült, Fehérváron nincs tervben a szerződtetése.

A többnyire a Celta Vigóban nevelkedett játékos a 2020–2021-es idényben a Deportivo Alavésben 23 La Liga-mérkőzésen játszott, gólt nem szerzett. Peleteiro megfordult az Eibarban, a Brentfordban, a Birmingham Cityben és az Aston Villában. A Premier League-ben a Villa színeiben tíz találkozón kapott lehetőséget. Az angol Championshipben 146 meccsen lépett pályára, összesen 31 gólt szerzett és 22 gólpasszt adott.

Szintén a Fehérvárral kapcsolatos hír, hogy az Universitatea Craiova a korábbi pletykákkal ellentétben nem vásárolná meg végleg Lyes Hourit, aki a székesfehérvári csapattól kölcsönben szerepel a román gárdánál. A Gazeta Sporturilor szerint klub vezetői nem hajlandóak 600 ezer eurót fizetni Houri játékjogáért, mert a 25 éves francia középpályás túl gyakran sérül meg. Úgy tudni, Hourinak jelenleg keresztszalag-sérülése van, s ha meg kell műteni, akár hat hónapot kihagyhat.

Houri 2020 januárjában igazolt a Fehérvárhoz, a mostani idényben kilenc bajnoki meccsen játszott a román első osztályban, összesen egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Evandro (brazil, Proleter – Szerbia), Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Halmai Ádám (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Horváth Barnabás
Kiszemeltek: Geor­gij Citaisvili
(FK Csornomorec Odessza – Ukrajna), Przemyslaw Wisniewski (Górnik Zabrze – Lengyelország) Peter Zulj (osztrák, Basaksehir – Törökország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Zsóri Dániel (ZTE FC), Halmai Ádám (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik