NB I: Cipruson köthet ki Gróf Dávid – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
2021.12.26. 12:22
null
Az AEL Limassolnál Gróf Dávid neve is szóba jött (Fotó: Dömötör Csaba)
Heves kapuskeresésbe kezdett a ciprusi labdarúgó-élvonal kilencedik helyezettje, az AEL Limassol, miután szinte biztossá vált, hogy télen távozik a 35 esztendős Josimar Vozinha. A ciprusi 24sports.com úgy tudja, több név – köztük Gróf Dávidé – is szóba került a rutinos kapus pótlására.

 

A sportportál szerint a DVSC kapusa, Gróf Dávid is szerepel a hatszoros ciprusi bajnok kívánságlistáján, igaz, mellette több név is szóba került. Noha az Olympiakosz izlandi játékosáért, Ögmundur Kristinssonért állítólag már ajánlatot is tett az AEL Limassol, a pireusziak visszautasították, így továbbra is esélyes jelölt lehet a magyar kapus.

A 32 éves Gróf korábban védett Skóciában, Angliában és Németországban is, 2016-ban tért haza, 2017-ben a Honvéddal, 2020-ban az FTC-vel lett bajnok. Tavaly szeptemberben került kölcsönjátékosként Debrecenbe, ahol idén nyáron véglegesítették a szerződtetését. Emellett többször meghívást kapott a magyar válogatott keretébe is, a 2017–2018-as idényben megkapta a Fülöp Márton-díjat az év védéséért.

Korábban, 2006 és 2008 között Vlaszák Géza – aki jelenleg a ZTE-nél tevékenykedik kapusedzőként – légióskodott az AEL-nél.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17