NB I: Miután emberhátrányba kerültünk, nem gondoltam, hogy nyerünk – Banai

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 08:57
Megszerezte az idényben az első győzelmét az Újpest, amely a 13. perctől tíz emberrel játszva 1–0-ra nyert a Mol Fehérvár ellen a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után a győztes gól szerzőjét, Csongvai Áront és a csapat kapusát, Banai Dávidot kérdezte az NSO Tv.

„Mit jelent nekünk lelkileg ez a győzelem? Be kell nézni az öltözőbe a csapatra, hetek óta arról beszélünk, hogy legalább egy kiszenvedett győzelem jöjjön össze. Nem gondoltam volna, hogy ez éppen ma sikerül, amikor már a tizenharmadik percben emberhátrányba kerültünk. De nálunk, úgy látszik, sajnos ez már bevált szokás. Hátulról láttam, hogy lehet, ez nem csak sárga, de nem tudom bántani Pauljevicset, nem volt szándékos. Szóval senki sem gondolta ezek után, hogy egy nullára nyerünk, nagyon büszke vagyok a srácokra. Ez volt az a fordulópont, amire hetek óta várunk” – mondta Banai Dávid, akit arról is megkérdeztünk, mégis hogyan kell elképzelni az öltözői hangulatot.

Videónkban a győztes gólt szerző Csongvai Áron is beszél arról, mit jelent a csapatnak az idénybeli első győzelem, s természetesen felidézi a találatát is.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Újpest–Mol Fehérvár 1–0(Csongvai 50.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1508néző.Vezette:Andó-Szabó
Kiállítva:Pauljevics (Újpest, 13.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda1062215–10+520
2. Ferencvárosi TC86218–9+918
3. Puskás Akadémia851210–9+116
4. Paksi FC1042426–22+414
5. Zalaegerszegi TE1042417–20–314
6. Mol Fehérvár1035211–10+114
7. Budapest Honvéd941415–14+113
8. Mezőkövesd932410–15–511
9. MTK Budapest93159–12–310
10. Debreceni VSC923419–16+39
11. Gyirmót FC Győr1023511–18–79
12. Újpest FC1014511–17–67
NB I, 2021–2022, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 22., péntek
ZTE FC–Gyirmót FC Győr 2–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAntal Péter728
Paksi FC–Kisvárda 2–2Paks,Paksi FC StadionBerke Balázs
800
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 1–0
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor1508
Október 24., vasárnap
13.30: DVSC–Puskás Akadémia FC(Tv: M4 Sport+)Debrecen,Nagyerdei Stadion
15.45: Budapest Honvéd–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport+)Budapest,Bozsik Aréna
18.00: Ferencvárosi TC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama Aréna
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
20 órája

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Csongvai szép gólt rúgott, de ez nem volt elég svéd csapata pontszerzéséhez

Légiósok
2025.10.19. 17:50

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik