MTK: Eszembe nem jutott, hogy kirúghatnak – Costantino

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2021.10.04. 16:31
null
Giovanni Costantinót nem kicsit lepte meg a döntés (Fotó: Balogh László)
Mint arról beszámoltunk, az MTK Budapest éléről távozott Giovanni Costantino vezetőedző. A Nemzeti Sport megkeresésére az olasz tréner elmondta, alaposan meglepte a menesztése.

 

„Nem tudom, mi történt – mondta lapunknak Giovanni Costantino kora délután. – Reggel csörgött a telefonom, szóltak, hogy menjek ki a stadionba, majd amikor leültem az asztalhoz, Polyák Balázs sportigazgató közölte, hogy az elnök úgy döntött, mással képzeli el a jövőt... Nem különösebben magyarázták meg a lépést. Nem tagadom, nagy meglepetés volt a számomra, hiszen eszembe sem jutott, hogy kirúghatnak. Három pontra vagyunk a dobogótól, négyre a kieső helyen álló Gyirmóttól, márpedig a cél a biztos bennmaradás volt. Egy hete a Mezőkövesdet hazai pályán győztük le, most hétvégén a Zalaegerszeg otthonában ugyan kikaptunk, de izgalmas mérkőzést játszottunk, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet. A hétvégi találkozón hét olyan futballistát küldtem pályára, akik kétezer után születtek, a statisztikák alapján pedig a Ferencváros és a Mol Fehérvár után mi birtokoltuk a legtöbbet a labdát a mezőnyben. Ez igenis nagy dolog. Élvezetes futballt akartam megvalósítani. A délelőtti megbeszélésen nem vitatkoztunk, nem emeltük fel a hangunkat, tudomásul vettem, hogy az elnök mással képzeli el a jövőt. Ültem a helyemen, és nem jutottam szóhoz. Egyelőre túl friss a dolog, nem tudom, mihez kezdek. Most pihenek egyet, aztán meglátjuk...”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17– 7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13– 8 +5 18
3. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9– 9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9– 8 +1 11
7. MTK Budapest 8 3 1 4 9–11 –2 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3
Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
20 perce

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
4 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:02

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:46

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25
Ezek is érdekelhetik