Női futball: újabb válogatott játékossal erősített az MTK

SZ. R.SZ. R.
2021.07.12. 18:38
null
Vachter Fanni kétszer is bejutott a DVTK-val a Magyar Kupa döntőjébe (Fotó: mtkhungaria.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be az MTK Hungária FC, hogy Sipos Lilla, Erős Evelin és Nagy Virág után újabb válogatott labdarúgóval erősít, szerződtette a DVTK középpályását, Vachter Fannit.

 

A 20 esztendős futballista Sárospatakon kezdte pályafutását, majd előbb a Miskolci Vénusz, aztán a DVTK játékosa lett. Utóbbi együttessel 2017-ben megnyerte a másodosztályú bajnokságot, amelynek 41 találattal a gólkirálynője lett. Az elmúlt négy évben két bajnoki bronzérem mellett kétszer a Magyar Kupa döntőjébe is bejutott a csapattal.

Vachter Fanni az U17-es és az U19-es válogatott után 2018-ban a felnőttek között is bemutatkozhatott egy Fehéroroszország elleni mérkőzésen.

„Nagyon tetszett a klub által felvázolt jövőkép, így örömmel fogadtam el az MTK ajánlatát. Először is a legfontosabb, hogy be tudjak illeszkedni a csapatba, gördülékenyen menjen a közös munka” – nyilatkozta az mtkhungaria.hu-nak a játékos az aláírást követően.

Legfrissebb hírek

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28