Bemutató: ismerős cselek – könyv jelent meg Keglovich Lászlóról

M. G.M. G.
2021.06.11. 18:47
null
Keglovich László a róla írt könyvvel a kezében (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Az ETO-stadion majdnem egy teljes szektorát megtöltötték a családtagok, barátok, egykori játékostársak, sportvezetők, meghívott vendégek és a média képviselői: sajtótájékoztató keretében mutatták be az „Ezt a cselt már ismerem” című könyvet és főszereplőjét, a 81 éves Keglovich Lászlót. Két győri újságíró, Cséfalvay Attila és Somodi Géza színes beszámolói, riportjai és sok fotó teszik méltóvá a kiadványt ahhoz a labdarúgóhoz, akit két város is a magáénak tekint.

Keglovich László soproniként előbb a Sotex, majd az SVSE csapatában játszott, utóbbiból igazolta át 63 éve az akkori Győri Vasas ETO, és kötődése játékosként, majd vezetőként is kitartott a mai napig. Bajnok- és háromszoros MNK-győztes csapatban, a BEK-ben a legjobb négy közé jutott együttesben szerepelt. Csatárból lett védőjátékos, aranyérmet vehetett át a mexikói olimpián.

Köszöntésekben, sportemberi erényeinek felsorolásában nem volt hiány: Soós Imre, az ETO ügyvezetője után Dézsi Csaba András győri polgármester, Csiszár Szabolcs soproni alpolgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, majd lapunk főszerkesztője, Szöllősi György, a sportújságíró-szövetség elnöke is szólt a Nagy Béla Program által támogatott könyv ma már legenda futballhőséről, Győr díszpolgáráról. Aki hű maradt önmagához, frissen, fiatalosan idézte fel életének néhány, a könyvből kimaradt sztoriját…

Legfrissebb hírek

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 23:29

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézi: hullámvölgy nélkül menetelt az U16-os bajnoki címig a Győri ETO

Utánpótlássport
2026.05.29. 09:01

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Egyenlített a Sopron, nincs még meg a hetedik helyezett a férfi kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2026.05.12. 22:12

A Sopron szerezte meg a bronzérmet a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.06. 19:56

Tanulmányokra várva – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 00:25
Ezek is érdekelhetik