Női NB I: szoros mérkőzésen nyert, és bajnok a Ferencváros

SZ. R.SZ. R.
2021.05.26. 19:23
null
A Ferencváros másodszor is legyőzte az MTK-t, így megszerezte a bajnoki címet (Fotó: Földi Imre)
Már a második mérkőzésen eldőlt a női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság bajnoki címe, miután a Ferencváros 3–2-re legyőzte az MTK-t hazai környezetben, megszerezve a párharcban a második sikerét.

 

A Ferencváros az első mérkőzésen aratott 3–0-s győzelme után a második felvonást is aktívan kezdte, Vágó Fanny révén már a 10. percben előnybe került, majd 12 perccel később Tiffany Cameron is betalált. A félidő végéig az MTK hiába próbálkozott, nem tudott szépíteni, ráadásul a szünet után csereként beálló Pusztai Sára háromgólosra növelte a hazaiak előnyét. Az öröm viszont csak bő öt percig tartott, ekkor Kocsán Petra értékesített egy büntetőt.

A folytatásban az MTK mindent megtett az egyenlítés érdekében, és a 71. percben fel is zárkózott egy gólra Szemán-Tóth Barbara találatával, de végül is nem sikerült életben maradnia a párharcban (3–2) – a bajnoki aranyérmet a Ferencváros szerezte meg.

 

Az Astra HFCközel állt a bronzérem megszerzéséhez, hiszen az első találkozót 3–1-re megnyerő együttes már a harmadik percben előnybe került Dikanová Dominika révén. Ezután Szakonyi Emese volt eredményes büntetőből, így már 2–0-ra vezetett a házigazda. A DVTK azonban felébredt, és fordítani tudott, 3–2-re megnyerve a mérkőzést, így kiharcolta a mindent eldöntő harmadik találkozót.

A női NB II rájátszásának döntőjét a Keleti csoportot megnyerő Soroksár nyerte meg, miután az első, 2–2-es döntetlen után idegenben 4–3-ra győzött a Puskás Akadémia otthonában.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom–MTK Hungária 3–2 (Vágó F. 10., Cameron 22., Pusztai 50., ill. Kocsán 55. – 11-esből, Szemán-Tóth 71.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0,az FTC javára

A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Astra HFC–DVTK 2–3
(Dikanová 3., Szakonyi 56. – 11-esből, ill. Barker 59., Vachter 72., Sandu 84.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NŐI NB II
RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Soroksár 3–4
Összesítésben: 6–5, a Soroksár javára

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
3 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
5 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
6 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
12 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 17:16

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
Tegnap, 15:25

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:20
Ezek is érdekelhetik