Honvéd: Legalább az idény vége legyen szép! – Zsótér

P. T.P. T.
2021.03.10. 08:39
null
Zsótér Donát (balra) és Ivan Lovric is főszereplő lehet a héten (Fotó: Török Attila)
Zsótér Donát, a kispestiek középpályása hisz abban, hogy amit a sors innen elvesz, onnan visszaadja.

 

Honvéd–Kisvárda, 92. perc, 0–0, a kispestiek végezhetnek el szabadrúgást – húsz másodperccel később a labda a kapuban köt ki. A Honvéd kapujában…

„Fáj még a vasárnapi vereség  – kesergett kedden lapunknak Zsótér Donát, a piros-feketék középpályása. –   Noha már az utolsó percben jártunk, nem elégedtünk meg a döntetlennel, győzni akartunk, ezért is mentek fel sokan fejelni. Rossz döntések sorozata vezetett odáig, hogy végül mi kaptunk gólt. Iszonyú dühös voltam. Borzasztó volt megélni, hogy pont nélkül maradtunk, de nem tört meg minket. Amióta Horváth Ferenc átvette a csapatot, úgy érzem, jó irányban haladunk. Még a Ferencváros otthonában elveszített bajnoki mérkőzés és a Zalaegerszegen kettős emberhátrányban befejezett kupameccs után is emelt fővel mehettünk le a pályáról, a Puskás Akadémia és az MTK legyőzésével pedig bizonyítottuk, nem a kiesés ellen kellene harcolnunk. Miután búcsúztunk a Magyar Kupától, egy feladatunk maradt: menteni az idényből, ami menthető. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ha már az évad java nem úgy alakult, ahogyan elterveztük, legalább a vége szép legyen.”

Egy fokkal javulhat a kispestiek helyzete, ha a szombati, diósgyőri mérkőzésükről nem vesztesen térnek haza. Ezzel kapcsolatban a Honvéd egyik legrutinosabb tagja, Ivan Lovric a klubhonlapnak kijelentette: az idény egyik legfontosabb meccse előtt állnak.

„Maximálisan egyetértek vele – mondta Zsótér Donát.   –   Eddig kétszer legyőztük a Diósgyőrt, de ez nem jelenti automatikusan, hogy harmadszor is nyerünk ellene. Mivel mindkét csapat élet-halál harcot vív a bennmaradásért, garantált a kiélezett csata. Nem vitás, a DVTK jobban néz ki, mint korábban, megerősödött a télen, de nekünk arra kell összpontosítanunk, hogy olyan eredményesen futballozzunk, ahogyan Felcsúton és az MTK ellen. Abból a két győzelemből erőt meríthetünk, s ha az elszántság jó játékkal párosul, elérhetjük, amit szeretnénk. Nincs kétségem afelől, a Diósgyőr motivált lesz, de annyit garantálhatok, hogy nálunk jobban nem akarja majd a sikert.”

A Honvéddal 2017-ben nyert bajnoki cím után Újpestre igazoló, Kispestre tavaly nyáron visszatérő 25 éves középpályás eddig két gólt szerzett a bajnokságban – mind a kétszer a DVTK kapuját vette be.

„Nyilván örülnék, ha újra gólt szereznék vagy gólpasszt adnék, ám ennél sokkal fontosabb, hogy nyerjünk. Jó a mérlegem a Diósgyőr ellen, ha nem tévedek, hétszer voltam győztes csapat tagja, s ezekben a napokban mindennél jobban vágyom arra, hogy a nyolcadik győzelmem is megszülessen. Mivel pillanatnyilag hat pont van a két együttes között, meglehet, valaki úgy vélekedik, nekünk idegenben jó a döntetlen is. Csakhogy mi nem akarunk ikszre játszani, kötelességünk minden meccsnek úgy nekivágni, hogy meg akarjuk nyerni.”

S vajon mi lesz, ha szombaton a 92. percben, 0–0-s állásnál szabadrúgáshoz jut a Honvéd?

„Befejeljük a beívelt labdát. Mindig is azt vallottam, hogy amit a sors innen elvesz, ott visszaadja. Ezért természetesen tenni kell – és teszünk is.”

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik