Paks: Szélpál Norbert CT-je negatív, hazaengedték

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.19. 19:51
null
Szélpál Norbert sérülése után nagy volt a riadalom, szerencsére nincs nagy baj (Fotó: Török Attila)
Szerencsére negatív eredményt hozott a paksi Szélpál Norbert koponya CT-vizsgálata, így az MTK elleni bajnokin ellenfelével összefejelő védőt haza is engedték a kórházból.

 

Az MTK–Paks bajnoki 58. percében Szélpál összefejelt Bojan Miovszkival, és eszméletlen állapotban terült el a paksi kapu előtt. Hamar magához tért, de szó sem lehetett arról, hogy folytassa a mérkőzést.

Hordágyon vitték le, és kórházba is kellett szállítani, Bognár György vezetőedző a mérkőzés után elmondta, koponya CT-vizsgálatot végeznek el rajta.

A paksiak honlapjának beszámolója szerint minden rendben van a védővel.

„Az ütközésre, sőt, a második félidőre egyáltalán nem emlékszem. A mentőautóban tértem magamhoz, majd indultunk is a kórházba, ahol azonnal csináltak egy CT-vizsgálatot. Szerencsére nincs semmi baj, megnézték a nyaki gerincet, van-e belső vérzés. Minden rendben, így sok pihenéssel haza is engedtek” – idézi Szélpált a klub honlapja.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

MTK Budapest–Paksi FC 3–1 (0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Farkas Ádám
Gólszerző:Dimitrov (74.), Prosser (79.), Schön (89.), ill. Nagy R. (90+4.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik