NB I: a Honvéd nigeri szélsője Szaúd-Arábiába igazolt

V. J.V. J.
2020.10.09. 10:52
null
Amadou Moutari Magyarországon Ferencvárosban és a Honvédban szerepelt (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be Amadou Moutari távozását. A balszélső Szaúd-Arábiában, az al-Ain csapatában folytatja pályafutását.

A 26 éves támadó 2019 nyarán érkezett Kispestre, így tagja volt a 2020-ban Magyar Kupa-győztes csapatnak. Az elmúlt idényben 38 térmérkőzésen lépett pályára, ezeken 4 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott.

A 21-szeres nigeri válogatott játékos a szaúdi bajnokság újoncánál folytatja, amelynek csak neve azonos Dzsudzsák Balázs korábbi, egyesült arab emírségekbeli csapatával.

A Honvéd tájékoztatása alapján Moutarit kivásárolták a szerződéséből, ám az átigazolás összege nem ismert. A játékos piaci értéke a Transfermarkt adatai alapján 350 ezer euró.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Balogh Norbert (Hull City – Anglia, szabadon igazolhatóként), Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Artur Craciun (moldovai, Universitatea Cluj – Románia), Kesztyűs Barna (Paksi FC, kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros, kölcsön után végleg), Nagy Sándor (ukrajnai, Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE FC), Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás), Boubacar Traoré (mali, szabadon igazolható, legutóbb CS Bizertin – Tunézia), Zsótér Donát (Újpest FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bocskay Bertalan, Thierry Gale (barbadosi)
Kiszemeltek:
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Adana Demirspor – Törökország), Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg), Tonci Kukoc (horvát, Kisvárda – szabadon igazolhatóként), Levkovich Robi (magyar-izraeli, Hapoel Hadera – Izrael), Amadou Moutari (nigeri, al-Ain – Szaúd-Arábia), Macdonald Niba (kameruni, szabadon igazolható), Raul Palmes (román, FK Csíkszereda – Románia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Cipf Dominik
(BFC Siófok – kooperációs kölcsön), László Dávid (BFC Siófok – kooperációs kölcsön), Erdélyi Botond (Tiszakécske után BFC Siófok), Juhász Zsombor (Gyirmót FC Győr), Horváth Milán (BFC Siófok), Irimiás Gergő(FC Ajka), Kovács Nikolasz (FC Ajka, ismét kölcsönbe), Májer Milán (ETO FC Győr), Temesvári Attila (tiszakécskei kölcsön után ETO FC Győr), Tóth Péter (FC Ajka),Tömösvári Bálint (győri kölcsön után BFC Siófok), Zvara Levente (FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, onnan Kalmar FF – Svédország), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
11 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
12 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
12 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
14 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
19 órája

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28