Női foci: két magyar bajnok játékos távozik az FTC-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.02. 13:45
null
Diószegi Fanni (fehérben) szerződését nem hosszabbította meg a Ferencváros (Fotó: Földi Imre)
Diószegi Fanni és Marija Aleksic is távozik a Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros női labdarúgócsapatától – számolt be róla hivatalos honlapján a zöld-fehér klub.

A 23 éves Diószegi Fanni 2007-ben került az FTC-hez, a 2012–2013-as idényben bemutatkozott a zöld-fehérek felnőttcsapatában, majd 2014 nyarán az MTK-hoz igazolt. Az ott eltöltött két év után Németországba, a helyi másodosztályú 1. FC Saarbrückenhez szerződött, majd 2017 nyarán visszatért a Ferencvároshoz, melynek tagjaként két Magyar Kupát és egy bajnoki címet nyert. A fradi.hu nyilvántartása szerint összesen 55 NB I-es mérkőzésen lépett pályára az FTC-ben, ezeken 14 gólt szerzett.

Diószegi a privát Facebook-oldalán megelőzte a klub bejelentését, egy videoüzenetben ugyanis már szerda este elárulta, hogy távozik a Ferencvárostól. Ebben elmondta, önszántából nem hagyta volna el a klubot, de nem hosszabbították meg a szerződését.

A 22 esztendős bosnyák Marija Aleksic 2016 augusztusában érkezett a Ferencvároshoz. Négy szezon alatt a felsőházi és a helyosztó mérkőzéseket is számításba véve 82 bajnokin lépett pályára zöld-fehér színekben, és kilencszer volt eredményes. Három bajnoki döntőt játszott a csapattal – 2019-ben aranyérmet ünnepelhetett –, és sorozatban három Magyar Kupát nyert.

Más női NB I-es egyesületeknél is történt játékosmozgás az elmúlt napokban, ezek középpontjában a Haladás-Viktória állt: Szakonyi Emese és a több mint 100-szoros magyar válogatott Rácz Zsófia távozott Szombathelyről, mindketten az Astrában folytatják pályafutásukat, míg a román válogatott Gődér Brigitta az ETO FC Győrt elhagyva a Viktóriához igazolt.

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik