Nikolics, a kapitány; Cseri két edzés között hegedűt vett

SZ. M.SZ. M.
2020.07.26. 22:53
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

„A pályán és azon kívül is úgy kell viselkednem, hogy méltó legyek a klub legendáihoz” – mondja Nikolics Nemanja, akit az öltözői szavazás alapján a visszavonuló Juhász Roland után megválasztottak a Mol Fehérvár csapatkapitányának. A bizalomnak érzi a súlyát, készen áll a feladatra, s reméli, minél többször lesz rá lehetősége, hogy elsőként emelhessen magasba egy trófeát. Pietsch Tibor interjúja.
„A pályán és azon kívül is úgy kell viselkednem, hogy méltó legyek a klub legendáihoz” – mondja Nikolics Nemanja, akit az öltözői szavazás alapján a visszavonuló Juhász Roland után megválasztottak a Mol Fehérvár csapatkapitányának. A bizalomnak érzi a súlyát, készen áll a feladatra, s reméli, minél többször lesz rá lehetősége, hogy elsőként emelhessen magasba egy trófeát. Pietsch Tibor interjúja.

Két edzés, egy hegedű. A legutóbbi kiírásban jól szereplő Mezőkövesd az új idényben is a biztos bennmaradást tűzte ki célul, a csapat húzóemberének, Cseri Tamásnak pedig a felkészülés közben arra is volt ideje, hogy hangszert vegyen a kislányának. A futballistával Borbola Bence beszélgetett.

Bevált stratégia alapján. A Vasas Akadémia női kosárlabdacsapata fiatal, de tapasztalt edzőt szerződtetett a korábban Győrben dolgozó szerb Milos Pavlovics személyében, aki szerint sok munkára és türelemre lesz szükség. Győri Ferenc írása.

A csurgói férfi kézilabdacsapat vezetőedzője, Alem Toszkics szerint a Gyöngyös megérdemelte, hogy az Európa-ligában indulhasson, a szerb szakember minőségi légiósokra vágyik, miközben hosszú távon magyar játékosokra számít. Nagy Péter háttéranyaga.

Kvangdzsu irányt mutatott. Több döntő- és dobogóesélyes úszónk van, de van négy olyan, aki az olimpián odaérhet a mezőny legelejére is. Ha nem halasztják el a játékokat, már zajlanának az úszóversenyek Tokióban. Kovács Erika összeállítása.

Népsport-mellékletünk tartalmából. 1960: Futballbajnoki rajt – előételnek; 1970: KIsvárosi diadal: két öttusaarany Warendorfból; 1970: Páncsics Miklós ment – és maradt; 1920: Lehet-e szép keze egy vasesztergályosnak?

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2026.05.21. 23:34

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik