NB I: Bódog Tamás a Budapest Honvéd új edzője – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.01. 14:30
null
Bódog Tamás lett a Honvéd új vezetőedzője (Fotó: honvedfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi információi: új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a Budapest Honvéd FC a 2020–2021-es NB I-es idényre, a klub ugyanis kettő plusz egy éves megállapodást kötött Bódog Tamással.

„A klub további fejlődése szempontjából új vezetőedzővel vágunk neki a következő szezonnak, Tamás személyében pedig egy felkészült és nagyon motivált tréner érkezik hozzánk. Elmondhatom, hogy gyorsan ment a megállapodás, mivel mindkét fél elképzelései összhangban voltak. Egy megalkuvás nélkül küzdő, kezdeményező játékra törekedő csapatot szeretnénk látni – idézi a honvedfc.hu Kun Gábort, a Budapest Honvéd FC ügyvezetőjét a szerződés aláírását követően. – Ezúton is szeretném megköszönni Trezinek (Pisont István) az elmúlt időszakot. Személyisége nagy értéke nemcsak a Honvédnak, de az egész magyar labdarúgásnak. Nehéz időszakban vette át a csapatot, amiért hálásak vagyunk neki, a kupagyőzelemmel pedig felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt. Tapasztalatára, tudására számítunk a jövőben is. Marad a szakmai stábban, segítve Tamás munkáját, így a jövőben is tagja lesz a Honvéd-családnak.”

A sportmenedzseri és pro licences diplomával rendelkező 49 éves szakember a DVTK-nál kapta az első vezetőedzői megbízatását, a borsodi együttest 37 bajnokin irányította, idén februárban pedig a Kisvárda kispadjára ülhetett le, s akárcsak a Diósgyőrt, az utóbbi együttest is az élvonalban tartotta. Mától pedig a Budapest Honvéd szakmai munkájáért felel.

„Büszke vagyok arra, hogy ilyen patinás klubhoz kerültem – kezdte első kispesti nyilatkozatát Bódog Tamás.Bízom benne, hogy az, amiért engem idehoztak, az működik majd, és sikeresek leszünk a következő években. Sok éven keresztül az eredményes támadófutball jellemezte a Honvédot, remélem, hogy ehhez hozzá tudok tenni a felfogásommal, az elképzeléseimmel, és ez segíteni fogja a klubot, így eredményes, jó futballt játszunk majd, ami a szurkolóknak is kedves lesz, hiszen a labdarúgás a szurkolókért van, akik akciókat, eredményes befejezéseket akarnak látni. Látványos futballra fogunk törekedni, bízom benne, hogy visszaköszönnek majd azok az elemek, amiket én szeretnék megvalósítani.”

Legfrissebb hírek

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
4 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
4 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
18 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:58

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58
Ezek is érdekelhetik