Mezőkövesd: a házi gólkirály Fehérvárra igazol

M. D.M. D.
2020.07.09. 12:22
null
Zivzivadze (jobbra) a következő idényben már a Fehérvárt erősíti (Fotó: Földi Imre)
Távozott Mezőkövesdről Budu Zivzivadze, aki a Mol Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását – erről a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában 4. helyen végző borsodi klub számolt be a hivatalos honlapján egy később eltávolított hírben.

 

A Mezőkövesd a szűkszavú közleményében az üzlet részleteiről nem számolt be, csak arról, hogy a két klub megállapodott egymással a futballista átigazolásáról.

Budu Zivzivadze tavaly nyáron érkezett a Mezőkövesdhez, amelyben 32 NB I-es mérkőzésen 8 gólt szerzett – ezzel házi gólkirály lett –, míg a Magyar Kupa-menetelés során nyolc fellépésen háromszor volt eredményes.

A 26 éves támadó négyszer a grúz válogatottban is szerepelt már, legutóbb 2018 júniusában a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára a nemzeti együttesben.

A Mol Fehérvár a hivatalos honlapján még nem jelentette be az átigazolás tényét, sőt néhány perc után a Mezőkövesd weboldaláról is lekerült a Zivzivadze klubváltásáról szóló hír… Ennek miértjéről megkerestük a borsodi klubot, amely arról tájékoztatott minket, hogy ha fejlemény történik az ügyben, arról ugyancsak a hivatalos honlapján számol majd be.

A Mezőkövesd honlapjáról néhány perc után lekerült a Zivzivadze átigazolásáról szóló hír… – NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Mezőkövesd honlapjáról néhány perc után lekerült a Zivzivadze átigazolásáról szóló hír… – NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
23 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38
Ezek is érdekelhetik