FTC: a legenda, aki repedt tüdővel nyert olimpiát – Juhász István 75 éves

2020.07.17. 14:57
Pénteken lett 75 esztendős Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok labdarúgója, ennek apropóján a zöld-fehérek interjút készítettek a legendával.

Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. 1959-ben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, mielőtt 1963-ban bemutatkozott a felnőttek között. Tizenhárom, fradistaként eltöltött idénye során 490 mérkőzésen 84 gólt szerzett. Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. 1959-ben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, mielőtt 1963-ban bemutatkozott a felnőttek között. Tizenhárom, fradistaként eltöltött idénye során 490 mérkőzésen 84 gólt szerzett.

Juhász István 75 éves (Fotó: Dömötör Csaba)
Juhász István 75 éves (Fotó: Dömötör Csaba)

A középpályás az FTC-vel négyszer (1964, 1967, 1968, 1976) nyert magyar bajnokságot, háromszor (1972, 1974, 1976) Magyar Kupát. Tagja volt az 1964–1965-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyerő együttesnek, illetve még szerepelt egy-egy alkalommal VVK- és KEK-döntőben is.

Az FTC örökös bajnoka 23-szor lépett pályára a magyar válogatottban, amellyel legnagyobb sikerét az 1968-as mexikóvárosi olimpián érte el, ahol aranyérmes lett. Juhász Istvánt 1973-ban az év labdarúgójának választották, 1999-ben pedig átvehette a Centenáriumi Aranydiplomát.

Bárhol voltam vagy vagyok a világon, a második otthonom az FTC. Jóban-rosszban mindig ott volt nekem a klub, nagyon büszke vagyok rá, hogy itt kezdtem a pályafutásomat és Magyarországon csak a zöld-fehéreknél futballoztam. Nem is bánom, hogy nem játszottam máshol, mert fantasztikus eredményeket és sikereket értem el a karrierem során és mindezt a Ferencvárosnak köszönhetem. Ezt soha nem felejtem el” – idézi a fradi.hu Juhász Istvánt, aki arról is beszélt, hogy az 1968-as mexikói olimpián repedt tüdővel játszott.

Az Izrael elleni csoportmeccsen hatalmasat estem, ezáltal sajnos megrepedt a tüdőm. Kórházba kerültem, de sehogy sem akart elállni a vérzés. A vezetők bejöttek meglátogatni és akkor Lakat Károly szövetségi kapitánynak ajánlatot tettem. Azt kérdeztem tőle: ha kiengednek, akkor betesz-e a kezdőbe? Azt mondta, hogy ha kiengednek, akkor igen. Több sem kellett nekem, a négynapos szünet harmadik napján aláírtam a papírjaimat és mentem a válogatott táborába. Karcsi bácsi nagyon meglepődött, de betartotta a szavát és mivel kiengedtek, beállított a kezdőcsapatba. Így minden mérkőzésen játszottam, de őszintén megmondom, az első 5-10 percben nagyon féltem, hogy mivel Mexikóváros nagyon magasan van a tengerszint felett, nehogy a megerőltetés miatt megpattanjon egy ér, de szerencsére nem így történt, és megnyertük az olimpiát.

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Juhász és Kőhalmi is döntős 1000 méteren

Kajak-kenu
4 órája

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
5 órája

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:47

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik