Videó: amikor 6 gólt és 4 kiállítást hozott a Magyar Kupa döntője

2020.06.03. 08:15
Szerdán a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd vívja a labdarúgó Magyar Kupa 2019–2020-as sorozatának döntőjét. Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. május 11-én szintén egy meglepetéscsapat csapott össze a fináléban egy patinás fővárosi együttessel: a Matáv Sopron és a Ferencváros mérkőzött meg Székesfehérváron, erre emlékezünk videós múltidéző sorozatunkban.

A 2005-ös kupadöntőben a Mezőkövesd jelenlegi másodedzője, Tóth Mihály hamar vezetést szerzett a Sopronnak, amely a szünetig háromgólos előnybe és kettős emberelőnybe került. A második félidőben kiütés lett az egyoldalú küzdelemből: a Matáv Sopron 5–1-re győzött, története legnagyobb sikerét érve el.

A horvát játékvezető, Edo Trivkovic három ferencvárosi (Rósa Dénes, Szűcs Lajos, Adem Kapic) és egy soproni (Pintér Zoltán) játékosnak mutatta fel a piros lapot a botrányos jelenetekkel tarkított fináléban. A Sopron vezetőedzője, Pintér Attila másodszor irányított kupagyőztes csapatot, először (2004-ben) épp a Ferencvárossal hódította el a trófeát.

A 2005-ös kupadöntőben betaláló, de 1996-ban a Honvéddal is kupagyőztes Tóth Mihály kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a két idei finalista szakmai stábjában „hemzsegnek” az MK-győztesek. A mezőkövesdi stábból Tóth mellett Kuttor Attila is betalált győztes kupafináléban – ő szerezte a döntő egyetlen gólját az 1998-as MTK–Újpest (1–0) találkozón –, háromszor nyerte meg a sorozatot az MTK-val, egyszer Fehérvárral, a Tóthhoz hasonlóan másodedző Elek Norbert szintén az MTK-val volt kupagyőztes, míg a Honvéd trénere, Pisont Istvánés a szakmai stáb tagja, Dajka László a kispestiekkel nyert kupát (Dajka gólt szerzett 1985-ben a Tatabánya ellen 5–0-ra megnyert MNK-döntőben – a szerk.).

A Nemzeti Sport címlapja 2005. május 12-én
A Nemzeti Sport címlapja 2005. május 12-én
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11