Juhász 7339 nap után búcsúzik, Hangáék nézők nélkül is motiváltak

S. T. J.S. T. J.
2020.06.22. 23:17
null
A Nemzeti Sport keddi számát ajánljuk
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Összesen 7339 nap telik el Juhász Roland első és utolsó NB I-es mérkőzése között. A 37. életévét július 1-jén betöltő hátvéd még 17 sem volt, amikor az MTK játékosaként bemutatkozott az élvonalban – 2000. május 20-án, a Diósgyőr ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen. S most, húsz év elmúltával arra készül, hogy a Mol Fehérvár csapatkapitányaként utoljára lépjen pályára. Hogy milyen érzésekkel gondol vissza pályafutására, kiderül meccsbeharangozónkból. Lesz még egy búcsúzó a már bajnok Ferencváros elleni rangadón: Vinícius utolsó hazai mérkőzésén szerepel majd.

Hanga Ádám, a Barcelona irányítója remekül játszik az ACB-liga döntőtornáján. Legutóbb a Baskonia elleni összecsapáson 15 ponttal csapata legeredményesebbje volt, emellett hét gólpasszt és két lepattanót is számlált. Ez a találkozó különös élmény a magyar légiós számára, hiszen a Baskoniától igazolt 2017-ben a katalán gárdához. Amikor jó formája hátteréről faggattuk, azt felelte, nincs különösebb titok, fizikailag nagyon jó állapotban van, és így többet tud vállalni. Az egész évadban irányítóként játszott, ami kissé furcsa szerep a számára. Elismerte: sok idő kellett, míg hozzászokott és mentálisan felnőtt a feladathoz.

Mindössze tizenhat tagú kerettel vág neki a következő idénynek az Eger férfi kézilabdacsapata, s a játékosok közül nyolcan még juniorkorúak. A klub sorsáért sokan aggódtak, amikor kiderült, hogy az önkormányzat a korábbi 60 millió forintos támogatást 13 millióra csökkenti. De az egyesület vezetői nem adták fel, s végül megoldódott, hogy a 2015-ös feljutás óta 135 bajnoki meccset játszó együttes maradhasson az NB I-ben. Nem az Eger azonban az egyetlen olyan csapat, amely bajba került, az okokról a liga elnökét faggattuk.

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
1 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
23 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik