NB I: Mentálisan nagyon erősnek kell lennünk – Nikolics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 17:52
null
Nikolics Nemanja a kényszerszünet alatt korábbi góljait is visszanézte (Fotó: Szabó Miklós)
A gól hangja hiányzott a legjobban Nikolics Nemanjának, a Mol Fehérvár FC futballistájának, aki csapatával a héten újra közös edzéseken vehetett részt.

 

A 27-szeres magyar válogatott támadó ezt a klub honlapján megjelent interjúban mondta el. Hozzátette, szigorú egészségügyi szabályokat kell betartaniuk, nem mehetnek edzés előtt és után az öltözőbe, vagy a masszázs-helyiségbe, amelyek azért fontos közösségi terek voltak eddig a csapat életében, valamint kesztyűben kell lenniük.

„Mindezeket figyelembe véve is boldogok vagyunk, hogy végül folytatni tudjuk a bajnokságot. A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy mi játékosok a lehető legkevesebb problémát érzékeljük a rendkívüli helyzet miatt. Nagyszerű körülmények között tudunk edzeni és bár például a konditermet nem tudjuk igénybe venni, arra is született megoldás, hogy a pályán különböző erőnléti eszközöket használhassunk, így az erőnléti edzésekről sem kell lemondanunk” – mondta a háromszoros magyar gólkirály, aki február elején, négy és fél év légióskodás után tért vissza a fehérvári klubhoz.

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított idény május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.

„Mentálisan nagyon erősnek kell lennünk. Rengeteg dolgot fel tudnék sorolni, ha kifogásokat akarnék keresni, de ez eszembe sem jut és szerintem a csapattársaimnak sem. A lehető legjobban kell alkalmazkodnunk ehhez a helyzethez. Amelyik csapatnak ez sikerül, az sikerrel veheti az akadályokat. Az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk azokra a dolgokra, melyeket edzések előtt és után kint a szabadban is el tudunk végezni, gondolok itt például a nyújtásokra” – jegyezte meg a 32 éves támadó.

Nikolics Nemanja elmondta, a kényszerszünet alatt korábbi góljait is visszanézte, ezek jó érzéssel töltötték el, és nagyon motiválta őt, hogy a jövőben újabb és újabb találatokat tudjon szerezni.

„Számomra az a legszebb hang, és talán ez a hang, a gól hangja hiányzott a legjobban.”

A fehérváriak a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán a Mezőkövesddel találkoznak, a bajnokságban pedig a Paks ellen kezdenek.

Legfrissebb hírek

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Nikolics: A változások miatt más mozgások, más helyezkedések, más feladatok lesznek a támadószekcióban

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:48

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45
Ezek is érdekelhetik