DVTK: szerződést hosszabbítottak a bizonyítani akaró kapussal

Vágólapra másolva!
2020.05.15. 12:52
null
Bukrán Erik új szerződést írt alá Diósgyőrben (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szerhij Sesztakov és Makrai Gábor után Bukrán Erik is meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését.

 

Diósgyőrben lettem felnőtt labdarúgó, itt mutatkoztam be az élvonalban, ami mérföldkő egy fiatal kapus életében – mondta a hosszabbítás kapcsán Bukrán Erik a dvtk.eu-nak. – A körülmények és a szakmai munka évek óta a legjobbak közé tartoznak Magyarországon, és most már az eredmények is jönnek. Ennek megfelelően most a legjobb az öltözői hangulat, a feleségemmel is jól érezzük magunkat Miskolcon, így el sem tudom képzelni azt a helyzetet, hogy nemet mondtam volna Benczés Miklós megkeresésére. Az előző bajnokságban tízszer védtem a DVTK kapuját, most tovább dolgozom, és alig várom, hogy Feczkó Tamás is megadja a lehetőséget, és neki is bizonyítsam, NB I-es kapus vagyok.”

A sportigazgatói posztot betöltő Benczés annyit tett hozzá, hogy szeretnék a bajnokság újrakezdéséig lezárni a lejáró szerződésű játékosok ügyét. A szakmai stáb és a kapusedző szándékának megfelelően egyeztek meg Bukránnal a közös folytatásról.

A 23 éves kapus Angliából hazatérve 2016-tól a Diósgyőr játékosa, egy évvel később mutatkozott be az élvonalban, az előző bajnoki kiírásban a mérkőzések harmadán ő állt a gólvonalon. A 2019–2020-as idényben még csak a tartalékcsapatban szerepelt.

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik