Mezőkövesd: „Az infrastruktúra lehetővé teszi” – újra edzésben

P. K.P. K.
2020.04.18. 10:37
null
Több pályán párhuzamosan is tudnak edzést tartani Mezőkövesden (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I csapatai közül a Ferencváros, a ZTE és a Kisvárda mellett a Mezőkövesd is elkezdte a felkészülést kis csoportokban – a munkavégzés módjáról Tóth László szakmai igazgató beszélt a klub honlapjának.

 

A mezőkövesdi labdarúgók négy-öt fős csoportokban dolgoznak. A játékosok 30-40 perc eltéréssel érkeznek a pályákra. Szigorú és következetes szabályok mellett, egymástól legalább másfél méteres távolságot tartva edzenek – írja a mezokovesdzsory.hu.

„A Mezőkövesd Zsóry FC fejlett infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy a jelenlegi különleges élethelyzetben is formában tudjuk tartani focistáinkat. Több pályán párhuzamosan is tudunk edzéseket tartani, emellett megfelelő ütemben beosztva tudják a kis létszámú csoportok a pályákon váltani egymást” – mondta a klub honlapjának Tóth László szakmai igazgató.

A közös felkészüléseket múlt héten kezdték, heti három alkalommal tartanak kiscsoportos, több napon pedig egyéni, személyre szabott kondicionáló edzéseket. Utóbbiakat otthon végzik a játékosok, az erőnléti edzők instrukciói alapján.

„Várjuk a döntést a bajnokság folytatását illetően, és addig is készülünk, hogy ne érjen minket váratlanul és felkészületlenül a következő időszak, csapatunk minden tagja megfelelő formában legyen” – hangsúlyozta Tóth László.

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 18:54
Ezek is érdekelhetik