Újpest: ha már a pályán nem lehet, FIFA-ban nyomnák le a Kisvárdát

T. I.T. I.
2020.03.19. 18:02
null
Az Újpest kapusa, Banai Dávid ezúttal a konzol előtt kap főszerepet (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I felfüggesztése miatt a virtuális térben, FIFA 20-ban csap össze a hétvégén az Újpest és a Kisvárda – közölte a fővárosi csapat. A lila-fehéreket Banai Dávid, a várdaiakat Jelena Richárd képviseli majd, az összecsapást pedig a Magyar E-sportszövetség szakmai támogatása mellett a Facebookon is közvetítik majd.

 

„Mint biztosan tudjátok, a jelenleg kialakult helyzet miatt sajnos bizonytalan ideig sem nálunk, sem más országokban nem rendeznek semmilyen sportrendezvényt, így tehát a szombati bajnoki rangadók is elmaradnak. Csapatunk összedugta a fejét, mit lehetne tenni, hiszen ha jön a szombat, akkor meccsnek kell lennie! Épp ezért útnak indítunk egy challenge-et, melyben először a soron következő ellenfelünket, azaz a Kisvárdát hívtuk ki egy FIFA 20-as játékra szombaton 14 órakor, akik természetesen nem mondtak nemet” – fogalmaz az ujpestfc.hu-n megjelent közlemény.

Az esemény az esport1.hu szakmai közreműködésével és a Magyar E-sportszövetség szakértői támogatásával valósul meg. A szövetség elnöke, Bíró Balázs is nyilatkozott az ötletről.

„Az elmúlt években sokat dolgozott a HUNESZ azon, hogy közelítseaz elektronikus sportot a hagyományos sportokhoz. Ez az online összecsapáskiválópélda a valós labdarúgás és a digitális sport kapcsolódására. Reméljük a virtuális térben így némi pótlékkal szolgálhatunk a rajongóknaka sajnálatos helyzet okánelmaradt futball mérkőzések helyett.”

A virtuális összecsapás szombaton 14.00-kor kezdődik. Az Újpest biztosra megy, a hét közepére edzőmérkőzést ígér, a következő hétvégére pedig már ki is hívta a Budapest Honvédot. Az eredeti tervek szerint a Kisvárda után a fővárosi riválissal csaptak volna össze az NB I-ben is.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
14 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
16 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
19 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22