Kábel a rengetegben – a váci legenda alig várja, hogy újra edzést tartson
Nagyon úgy tűnik, nem fog rajta az idő. Ránézésre ugyanannyi a súlya, mint amikor még az NB I-ben védett (saját bevallása szerint egy kilogrammal kevesebb…), a rá jellemző csibészes mosollyal üdvözli a régen látott ismerőst, igaz, hamar kiderül: bemelegítés nélkül most aligha tudná harminc méterről a kapuba ívelni a labdát, mint annak idején minden áldott váci edzés felvezetéseként.
Koszta Jánost csütörtökön engedték ki a váci kórházból, ami többek között azt is jelenti, a 61. születésnapját március 18-án nem a megszokott módon, családi körben ünnepelte, valamint azt, hogy a bal térde hamarosan jobb lesz, mint valaha volt.
„Nagyjából hat-hét éve voltak problémáim a térdemmel, végül protézist kellett berakatni – árulta el lapunknak a Videotonnal 1985-ben UEFA-kupa-döntős, a Váccal 1994-ben bajnok Koszta János. – A Honvédkórház főorvosa, Farkas Kálmán Vácon műtött meg március tizenkettedikén, és azt mondta, hat hét múlva minden rendben lesz a lábammal, mire azt feleltem neki: szerintem erre négy hét is elegendő. Egyelőre hatvan fokban tudom behajlítani, van még mit tenni annak érdekében, hogy elérjem a kilencven fokot, de lelkiismeretesen végzem a szükséges gyakorlatokat, hogyha majd lehetőség lesz rá, újra kapusedzést tarthassak Újpesten a gyerekeknek. Nem tudom, mikor lesz rá mód, ugyanakkor bármennyire is hiányzik a futball, az egészségnél, az emberéletnél semmi sem lehet fontosabb. Ránk, magyarokra azt mondják, széthúzunk, én mégis büszke vagyok, mert azt látom, amikor nagy a baj, mint most a koronavírus-járvány idején, igenis összetartunk.”
A váciak háromszoros válogatott labdarúgója két nappal az operációja előtt még edzést tartott az UTE fiatal kapusainak, és mert 2002 óta van a klub alkalmazásában, még véletlenül sem mondható, hogy gyakran vált munkahelyet. 2018. november 16-án mégis megtette: felmondott a Zollnernél, ahol az elektronikai részlegnél termékfelelősként, csoportvezetőként dolgozott, de aki azt gondolja, azóta csak a kapusedzősködés jelent neki elfoglaltságot, téved.
„Pontosan tizenkét év és negyven nap után adtam be a felmondásomat – mondta. – Nem akartam én váltani, de olyan vezetőnőt kaptam, akinél nem láttam a jövőt, és bár egy ideig nyeltem, inkább elmentem onnan. Műszerész a szakmám, a Dunakeszi Járműjavítóhoz kerültem, ahol állómunkát végzek, ezért is volt szükség az operációra. Hogy mit kell csinálnom? Az új, emeletes vonatoknak két elektronikai boxuk van, a kábeleket kötöm be, de régi vonatokat is felújítunk, és a spanyol villamosokon szintén dolgozunk. Ugyanúgy fél ötkor kelek, mint amikor a Zollnernél voltam, nincs ezzel semmi probléma. Sohasem gondoltam, hogy csak kapusedzőként kellene dolgoznom: ez a pozíció meglehetősen bizonytalan, márpedig nekem fontos, hogy a családomat biztonságban tudjam.”
