Ferencváros: Győrből érkezhet U21-es válogatott támadó

2020.01.05. 09:03
null
Az U21-es válogatott Szánthó Regőt szerződtetheti a Ferencváros
Az U21-es válogatottban is bemutatkozó támadó, Szánthó Regő a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatának kiszemeltje.

 

Vasárnap kezdi felkészülését az élen telelő Ferencváros. Az első két nap az állapotfelmérésé, majd kedden Spanyolország felé veszi az irányt a csapat. A játékosok között ott lesz a kétszeres válogatott középpályás Vécsei Bálint is, aki a svájci élvonalbeli Luganótól érkezett. Ám könnyen elképzelhető, hogy más újonc is az együttessel tarthat.

„Ajánlatot tettünk egy U21-es magyar válogatott játékosnak, akit szeretnénk elhozni” – mondta hagyományos újévi köszöntőjében Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. Akkor még nem lehetett tudni, kire gondol, azóta azonban tisztult a kép.

Az nb1.hu értesüléseihez hasonlóan a Nemzeti Sport információja szerint is Szánthó Regőt szeretnék megszerezni a zöld-fehérek. Az ETO FC Győr 19 éves csatára összesen 59 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályú csapatban. A mostani idényben hat gólnál tart: a Gyirmót, a Nyíregyháza, a Csákvár, az MTK Budapest és a Budaörs kapuját vette be – utóbbiét kétszer is. Az U21-es válogatottban szeptemberben mutatkozott be, Norvégia (0–3) ellen kapott szerepet.

Az átigazolással kapcsolatban megkerestük a feleket. A Ferencváros nem kívánta kommentálni a hírt, míg Soós Imre, az ETO ügyvezetője megerősítette, folynak a tárgyalások, de megállapodás egyelőre nincs.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16