Mezőkövesd: Cserit sokan szívesen látnák a Fradiban

V. GY.V. GY.
2019.11.05. 07:37
null
Cseri Tamás a Fradi ellen is jól játszott, gólpasszt adott (Fotó: Gál Péter/Mezőkövesd Zsóry SE)
A későn érő mezőkövesdi középpályás, Cseri Tamás berobbant az élvonalba, nem csoda, hogy sokan már a Ferencvárosban is szívesen látnák.  

 

Még másfél évig szerződés köti Cseri Tamást a Mezőkövesdhez, ugyanakkor remek produkcióinak köszönhetően a legkapósabb labdarúgók közé emelkedett az élvonalban, már a téli átigazolási időszakban klubot cserélhet.

Érkezett olyan hír, hogy a Ferencvárosnál is szóba került a 31 esztendős játékos neve, az információnak persze az is „megágyazott”, hogy a kövesdiek egyik legjobbja volt a szombati bajnokin (1–1): a 49. percben remekül adott be jobbról, s Budu Zivzivadze Dibusz Dénes kapujába fejelte a labdát.

A Fradi elleni jó futball legalább „négyes szorzót” jelent az átigazolási hírek kapcsán, de Cseri Tamás nem csak a zöld-fehérek ellen játszott jól. A szezon során eddig három góllal járult hozzá csapata kiváló bajnoki teljesítményéhez – a mérleg hét győzelem, két döntetlen és két vereség –, aligha a véletlen műve, hogy Kuttor Attila vezetőedző a Mezőkövesd valamennyi bajnokiján a kezdőbe állította.

A győri születésű középpályás ráadásul a Ferencvárosban is nevelkedett, a 2006–2007-es idényben még tagja volt a zöld-fehérek U19-es bajnokságban szereplő együttesének, majd kacskaringós pályafutás várt rá, ugyanis futballozott Mosonmagyaróváron, Győrben, Pécsen, a BKV Előrében, Gyirmóton és Kisvárdán is, mígnem bő két évvel ezelőtt szerződtette a Mezőkövesd.

„Későn érő típus vagyok” – mondta lapunknak Cseri Tamás, akinek rendkívül fontos a bizalom, és ahogyan fogalmazott, a mezőkövesdi családias hangulatnak, a körülményeknek, a társainak, valamint a hozzáértő szakmai stábnak köszönheti, hogy a rutinos korosztályhoz tartozva is hasznára lehet csapatának.

A jelenkori produkcióját látva hamarosan valóban válaszút elé kerülhet. A középpályás a fociberkekben emlegetett ferencvárosi lehetőséggel kapcsolatban nem akart találgatásba bocsátkozni, ugyanakkor remek formáját tekintve semmi sem elképzelhetetlen. A kivásárlási ára nem megfizethetetlen, adott esetben „árukapcsolás” is segítheti a klubcserét, hiszen az egyre jobb formában futballozó Silye Erik – egyelőre – kölcsönjátékosként szerepel a mezőkövesdieknél, egyszóval a helyzet most úgy fest, hogy az NB I-ben Cseri Tamás lehet a közeljövő nagy igazolása.

Legfrissebb hírek

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
3 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
9 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
11 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
12 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
18 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
2026.03.19. 15:25
Ezek is érdekelhetik